Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - YORICK - Gál Sándor: Kitágult nap - „A halált csak egyszer gyakoroljuk" (esszé)
34 Gál Sándor Ami azért érték, mert bármikor felidézhető. Magassága és mélysége - a csend foglalata. Azonban a csend nem hallgatás. A csend ezernyi elágazásában jelen vagyunk valahányan - az egy és a közösség is. Az összefoghatatlan múlt látható és láthatatlan mélységei... Aminap pedig-mert az elmúlással kapcsolatos gondolataim elő-előbukkannak az emlékezet mélységeiből — nekifogtam újraolvasni Camus A bukás című regényét. Amiként jó negyven évvel ezelőtt, ma is élvezem ezt a csodálatos „monológot”, amelyben a „hallgató névtelen” - akárha néma lenne -, az alig százoldalnyi történésben meg se szólal. Ebben a „bűntudatfolyamban” Krisztusról szólva ezt mondja a „vezeklő bíró”: „A baj csak az, hogy egyedül hagyott minket, folytassuk minden áron az ő munkáját, ha a bugyorban szorongunk is, mert tudjuk, amit ő tudott, de nem cselekedhet- jük, amit ő maga cselekedett, s nem halhatunk meg hozzá hasonlóan." (Kiemelés tőlem: G. S.) Feltehetően azért nem követhetjük őt a keresztfára - gondolom én mert tudjuk a történetet, s annak minden — máig ható - következményét... Mert a visszatérés esélye zéró értékű!!! De gondolkodni róla — főleg így hetven és nyolcvan között nem hasztalan napi szórakozás. Mert - s ezt a mondatot még 1963-ban húztam alá a regényben - „.. ,ó, ki is gondolta volna, hogy nem az a bűn, ha mást a halálnak adunk, hanem az, ha mi nem halunk meg!” Camus kérdésfelvetése - már maga a „feltételezett vállalás” is -, nem csupán a Golgotát idézi elénk, de az azt követő, immáron több mint kétezer esztendő minden emberi kudarcát... Egyebek mellett a magamét is! Hiszen úgy telt el két hetem, hogy az ős-egy és igaz szabadságot nem éltem meg. Nem voltam a természetben, s a természet sem volt bennem — legfeljebb hiányával. Feladni valamit valamiért — Camus egy pillanat alatt visszaköszön! -, annak van magyarázata és értelme. De lemondani a távolságok mindig más és megújuló szépségéről az ellenállás gondolata nélkül — arra nincs elfogadható magyarázat. Tudom, természetesen, hogy megöregedtem, hogy vigyáznom kell hőségre-fagyra, mert bajba kerülhetek, ennek ellenére az ilyen hosszú kihagyásoknak feltehetően egyéb oka is lehet. Mondjuk a szervezet immunrendszerének valamilyen, általam nem ismert fragmentuma mozdul meg, védve azt, ami még védhető... Az ösztönök a tudat ellen emelnek valamiféle biológiai pajzsot, hogy: eddig és ne tovább! És ezt illik - s kellő alázattal - elfogadni. Tudatosítani, hogy az ember mennyire kiszolgáltatott, s hogy a fájdalmak mivé alázzák... Meg a tehetetlenség! Mintha az embernek gerince törne, hogy képtelen föl- egyenesedni, mert a kín a földig görnyeszti. Vér és epe — vegyesen... És az éjszaka még csak ezután következik. Nincs távolság, csak sötétség. S hogy ezt így tudom! Ezzel szemben ha az ember dolgozik - ha tud dolgozni —, szinte észrevétlenül
