Irodalmi Szemle, 2012
2012/3 - IRODALMI SZEMLE - Száz Pál: Mitvanmittenni (novella)
Mitvanmittcnni II mámora már az ajtózáráskor elszállt, átadva helyét a jól ismert feszélynek. Odafordította a fejét, eltökélten nézett rajta keresztül; illetve a vállán át, ki az utcára - ffi- volan heccelve. Nem használt, minden ugyanúgy folytatódott - és ebből nyilvánvalóvá vált, hogy a csávó nem csak úgy passzióból legelteti rajta a szemét. Ez még inkább felháborította. Ráadásul olyan közel volt, hogy amikor az sóhajtott, a nyakán meg a dekoltázsán is érezte a kicsapódó párát. Ilyen közelről szemezni már nem csak pofátlanság: bűn! Kihasznált egy óvatlan pillanatot, mikor a pasi nézelődött, elnézett, bámészkodott, figyelt valamit: végre nyíltan és alaposan szemügyre vette - tetőtől talpig. Kimerevedik, feszül a pillanat. Az erős arcéi volt főként szembetűnő, meg a finoman ívelt sasorra - látszott, ahogy oldalra fordította a fejét. Nyakán kidagadt az ín. Oldalválaszték, kétfelé meredő belőtt séró, tincsek, itt hosszabb, ott rövidebb - berliner sztájl. Túlságosan előreugró állkapocs. Akaratosság, erőszak jele. Ugyanakkor mégsem egy kemény csávó arca. Éles vonásait áthatja valami lányos lágyság, intellektuális finomság. De ahogy viselte magát! Laza, bő, zsebes gatya, fölül decensen feszülő atléta. Fehér — te jó isten. Nyakán egy bőrdarabon lógó agyar. Na ne, egyre gázabb. Kreol bőr, fekete haj, barna szem. Izmok: nem izomcsomók, nem is dudorodnak, mint a görögéknél, olyan kis elegáns formásak. Fültőtől húzódó izom a nyakon, végig le a kerek vállon, arányos kar, a leengedett kéz a combon pihen. Szép - még ha ilyen gubó ujjai vannak is, túl rövid körmökkel. De agyar, fehér atléta, áll, és főként ez a kisugárzás - anyámuram! Te akarsz rám vadászdogálni, Adoniszka? Mint a hollywoodi díszpávák a kreol szálkásított felsőtestükkel, nyakbavalójukkal, meg azzal az úgymegbasználak nézésükkel, ahogy engem stírelsz. Te buta vagy, fiam! - nem kell a rizsa, lerí rólad. Csomagolás ide vagy oda, azért a formás test bejött neki. Tíz évvel hamarabb készült ugyan, mint az övé hát pláne. De azért színvonal, renomé, presztízs, egyebek! Nagyvad kéne inkább. Szőke herceg nem jön, a fehér lóval különben is jobban lehet járni. Na meg ott az a bizonyos óra is, ketyeg, pereg az idő, a nyanyák tekerik a fonalat az orsóra, a vasfogú szüli a szemráncokat, löttyeszti a csöcsöket. De virágos még a rét és a domb, még nyár van, s ha szárazság is, az esőt várja. Már kezdett beborulni, dördült az ég is. Szembenézés volt, verseny, ki bírja tovább. Elrendezte magában a megborzongást, a virágok engedelmesen hajtották vissza fejüket a fűre. A következőnél azonban eljött a mitvanmittenni', meg lett kívánva a díszhím. Állt a villamos, ajtó nyílt. Néhányan szálltak le, néhányan fel, hely se kevesebb, se több. O kilépett, majd miután vége lett a népvándorlásnak, visszaállt az előbbi helyére - ajtó zárul. És önelégülten mosolydult el a baromja. De basszus, még ez is vonzó volt, beleharapni a nárcizmusába, és cafataira szaggatni, mint bacchánsnő Pentheust. A fantáziának persze nem lehet parancsolni, pláne ha Bacchussal üli nászát. Mert gondoljuk csak el: hirtelen kevesebb lesz, a hajlakk-madám rányomul, s ő a dominóeffektus törvényének engedelmeskedve tovább a fiúra - egymáshoz ér a testük, leheletét érezni a nyakszirten, az érintés hatására az ott magához tér álmából,
