Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - IRODALMI SZEMLE - Markó Béla: A legfőbb hatósághoz (vers)
4 Markó Béla És ott vagy-e valóban? A ribiszkebokor áramkörei parázslanak, áttetsző harmatcseppek szikráznak körös-körül, vibrál a menny, akár egy mindig nyitva tartott számítógép képernyője, egyre erősebben hallatszik a kódolt tücsökcirpelés, mindenki közvetít feléd, mindenki lehallgat mindenkit, mindenki emlékezik s kínálgatja neked agysejtjeit, hogy hátha megőrződ halhatatlanul, mennyi alantas szándék, az öröklét sunyi reménye, a mindennapos árulás, majd végül a biztos rothadás, a roncsolt mikrofonállványként széthulló gerincoszlopok, a finom csapágyként elguruló csigolyák, miért nem hagysz magunkra? Miért figyelem én is annak az arcát, akit szeretek? Miért néz ő is nyöszörögve engem? Mióta vettél nyilvántartásba? Mióta nyitottál dossziét rólam? Jámak-kelnek, csattognak, csivitelnek, kakukkolnak, huhognak, dudorásznak, röfögnek, vijjognak, surrognak, lámpáznak, sírnak, nevetnek mindenütt, kilesnek mindent, hiába oltom le a villanyt, hiába űzöm el őket, mert rögtön beindulnak zajtalanul a pókok, a csótányok, az egerek, infravörös távcsővel kísérsz engem, hova rejtőzzem? Ne figyeltess, Uram! Ne félts! Engedd, hogy hozzáférjek jegyzőkönyveidhez, engedd, hogy megtudjam, mit is követtem el, amiért meg kell halnom!
