Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - OLVASÓ - Szilágyi Zsófia: „Móricz Zsigmondnak novella-agya volt" (tanulmány)
86 Szilágyi Zsófia mégsem ezeken a müveken, hanem egy valódi remekművön, a Szegény embereken keresztül gondolkodik el a délszláv háborút követő gyilkosságon. Takács Miklós pedig a vietnami veteránokat kezelő, a poszttraumás stressz jelenségét elsőként leíró pszichoanalitikusok megállapításainak segítségével olvasta el a Móricz-szöve- get. A háborúból szabadságra hazatérő, majd otthon gyilkossá váló katona, aki a csendőrnek azzal mentegetőzik, hogy „a háborúba sok mindent megszokik az ember, amiről nehéz osztán idehaza leszokni...”, valóban a poszttraumás stressz tüneteit mutatja — de az effajta értelmezés ugyanúgy erősen leszűkíti az értelmezési lehetőségeket, mint a szocialista időszaknak az a közelítése, hogy a Szegény emberek a magyarok és az oroszok ellentétét szegény gazdag szembenállássá fordítja, és az egykor áhított „osztályharcot” sürgeti. Igaz, hogy a szegény-gazdag ellentét a novella cselekményében rendkívül fontos (a katona éppen családja nyomora miatt vállalkozik rablásra és gyilkosságra), és a főhős metaforikusán is megfogalmazza a szembenállást („a másik parton vannak a gazdagok”), de egymás megértésének lehetetlensége ott van a férj-feleség kettősében, a gyerek és az apa egymáshoz való viszonyában is. A kisfiú azzal adja csendőrkézre apját, hogy kimondja: nem értette meg, miért kötötte be az apja az ő kezét, amikor a sajátja volt véres. Az apa viszont alibinek próbálja a gyerekét felhasználni. De a háborúban részt vettek és a hátországban élők sem képesek ugyanazon a nyelven beszélni - a később gyilkossá váló, fiatal apához így szól a vele dolgozó öreg: Hát sturmba vótál-é? - kérdezte az öreg. Ráemelte a szemét, a szeme előtt fátyolos volt a világ, nem értette a szót.” Ahhoz hasonlóan nem érti meg a férfi, miként beszélhetnek a háborúról könnyedén, anekdotákban, a hétköznapi történésekre használt szavakkal mások, ahogy majd Kertész Imre Köves Gyurija a Sorstalanság végén, a haláltáborból hazatérve. Még élesebb lesz a szembenállás a szegény férfi és a háborút csak hírből ismerő, róla mégis történeteket mesélő gazdag úr jelenetében. A férfi, mikor a tartozását kiegyenlíteni elmegy az úrhoz, kénytelen végighallgatni egy háborús anekdotát: „[Az úr] Nagyot kacagott hozzá. Ahogy egészséges emberek, akik sose voltak a harctérnek felé sem, nagyot tudnak nevetni azoknak a harctéri adomáknak, amelyektől, ha komolyan veszi az ember, egy kicsit a hátába áll a hideglelés.” A háborúból 28 nap-ra hazaengedett szegény embernek, akinek nemcsak neve nincs, de arca sem, csak vásott barna ruháját, katonabakancsát, ócska katonasapkáját mutatja meg nekünk a szöveg, alig vannak történetei a frontról, inkább szimbólumokban próbál beszélni - az árok és víz lesz az a metafora, amely a béke és a háború közti átjárás lehetetlenségét jelképezi. A „köztünk van a víz” fordulat azt is mondhatja az olvasónak, hogy az egyik világ az élet, a másik a halál terrénuma - ezt támasztja alá a novella elején az a fordulat is, amely szerint a főhős „a lenyütt és félig csontvázzá vált” katonákhoz hasonlít. A két világ közti átjárás lehetetlen ugyan, a tragédiát azonban épp az okozza, hogy a frontot megjárt férfi, hiába tért haza, még mindig a háborúban él: képtelen
