Irodalmi Szemle, 2012
2012/2 - SAJÁTOSSÁGOK, IDENTITÁS - Ardamica Zorán: Posztmodern gerle? I. (tanulmány)
Posztmodem gerle? 63 nesség kérdéseivel foglalkozik. „Mindez a fikció és a referencialitás határán, mindkét elem felhasználásával történik. A harmadik posztmodem élesen hatalomellenes, nyíltan politikaiként viselkedik, a patriarchális, totalizáló, asszimilacionista, homogenizáló és globalizáló tendenciák ellen emel szót a sokszínűség és az eltérő tradíciók megőrzése céljából. Az irodalomelméletben a kulturális antropológia, az újhistorizmus, a fekete esztétika, a neokolonializmus és az ún. posztmodem feminizmus kapcsolható ide, azok az irodalomelméleti iskolák, amelyek a nyelven keresztül az azt létrehozó identitást, médiumokat, társadalmi erőket és hatalomgyakorlási technikákat olvassák.”23 Ide sorolható például Salman Rushdie, Toni Morrison, Elizabeth Bishop, Esterházy Javított kiadása, Garaczi Pompásan buszozunk!-ja, Parti Nagy Se dobok, se trombitákba, Mauzóleum című drámája, A test angyala és a Hullámzó Balaton című munkája, és ide sorolhatók a posztmodern történelmi regények. Míg az első két posztmodern hullám poétikai szempontból, lét- és nyelv- és szerzőfelfogás szempontjából több ponton is valóban inkább elkülönülni igyekszik a késő moderntől, ezzel egyetemben a hagyományos nemzetitől, addig elsősorban társadalmi érzékenységében a harmadik hullám több ponton rokonságot mutat a hagyományosan nemzetivel. A nő társadalmi szerepe és identitása eltérő látószögük ellenére Toni Morrisonnál is központi, Németh Lászlónál is. A kisebbségek kérdésköre Sütő Andrásnál, Illyés Gyulánál, Grendel Lajosnál, Hizsnyai Zoltánnál, Farn- bauer Gábornál, Krausz Tivadarnál - hogy a felvidéki vonatkozásokra is fény derüljön - egyaránt megjelenik. Az erkölcs, a hatalom, az elnyomás és a történelem és az identitás alapkérdései foglalkoztatják a posztmodernt (sztereotípiaként: urbánust, liberálist stb.) és a népi, nemzeti konzervatívot is. Noha a posztmodern szót 1947-ben Arnold Joseph Toynbee (A Study of History) olyan szociológiai-politológiai értelemben használta, mely szerint a nemzetállami gondolatot 1875-től felváltotta a nemzetek fölötti, globális gondolkodás, vagyis a posztmodemség korszaka, ez nem teljesen helytálló. Lásd a 20. századi közép- és kelet-európai nemzetállamok kialakulásának több hullámát. Illetve mára a posztmodem harmadik hullámának szembesülését ezzel a problematikával. A posztmodern - kiemelten annak harmadik hulláma - és a nemzeti paradigma közötti interakció tehát hangsúlyoz bizonyos eltéréseket és megvilágít közös vonásokat is. Én az alapvető szembenállást abban látom, hogy az előbbi szkeptikus a világ valóságával és annak leírhatóságával kapcsolatban, míg utóbbi stabil világfelfogással rendelkezik, és nem kételkedik a leírhatóság, a szövegalkotás uralható- ságában. Előbbi a szerzői és „szereplői” identitás játékai, krízise, disszeminációja felől, utóbbi az identitások léthelyzetének erkölcsi és társadalmi felfogása felől közelíti meg a személyiség problematikáját (míg utóbbi a nemi, vallási identitások kezelésében általában más ideológiai alapállást képviselhet). A posztmodem a nyelv egyfajta (többfajta) újraalkotásában, illetve a világ nyelv általi megalkotásában érdekelt, a hagyományos nem kételkedik a nyelv világot kifejező hatalmában. Előbbi identitásának a nyelv főleg megképzője, utóbbinak megtartó ereje is. Sütő András
