Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - SZEMLE - Szalay Zoltán: Szöveg által, homályosan (Tőzsér Árpád: Faustus Pozsonyban)
SZEMLE 85 val, mely szerint az öninterjú nem ismeretlen az irodalomban - s ugyanúgy nem ismeretlen a Tőzsér-életmüben sem, olyannyira, hogy néha az egész oeuvre egy nagyszabású öninterjú-kompozíciónak tűnhet. A Faustus Pozsonyban című kötet már címében is utal rá: egy személy - és egy helység - áll a szöveg középpontjában, azt pedig, hogy ez a mostani Faustus köny- nyen azonosítható magával Tözsér Árpáddal, a kötet egy pillanatig sem titkolja. Ezáltal is előtérbe kerül az a téma, amelyhez Tözsér Árpád újra és újra visszatér: a szubjektum - és annak elveszésének - kérdése. Ez az az általános kulcskérdés, amely ebben a kötetben letisztultán, ha úgy tetszik: pucér valóságában jelenik meg: a hit a létező szubjektumban. Nietzsche, Foucault, Barthes leszámolási próbálkozásai tulajdonképpen csődöt mondottak, szétdurrantak, akár egy buborék, s most nem tudunk mit kezdeni a helyzettel: nem akarjuk meglátni a Szubjektumot, állítja Tözsér. „Valószínűleg nem az isten, az ember vagy a szerző »halála« tehát itt a kulcskérdés, hanem annak az egyetemes Szubjektumnak a megrendülése, amely egyébként benne van az Égben, Földben, Emberben, s természetesen a Szerzőben is. S ezt az egyetemes Szubjektumot lehet versben közelíteni a szellem dolgai felől is, és a test felől is, a természet felől is, s a tárgyak felöl is” {Működés vagyunk. A 75 éves Tözsér Árpádot Keserű József kérdezi, 154.). Tözsér költészetének nem annyira formai elemei kerülnek tehát ezúttal előtérbe, hanem az a filozófiai töltet, amely szervesen kapcsolódik az egyéni alaphoz, a személyeshez: a kapcsolat, amely a szubjektum keresését önkereséssé teszi, amely az általános tétet a személyes téttel elegyíti. „Publicisztikai írások” - hirdeti a kötet alcíme, némileg csalóka módon, ennél ugyanis jóval sokrétűbb a könyv, még ha valóban akad is benne jócskán publicisztika. Tözsér Árpád azonban még publicistaként is elsősorban - és végzetesen - szépíró. A kötet felépítése akár az 1979-ben megjelent Genezis című opust is az eszünkbe juttathatja: ott is öt „könyvben” épült fel egy „emberi és költői eszmélet” (ahogy Tözsér egy Tóth László-interjúban mondja) alakulástörténete, a Mózes-féle Genezis mintájára. A Faustus Pozsonyban szintén öt részre tagolódik: mintha egy fordított Genezist olvasnánk, egy idős költő „hanyatlástörténetét”, ami alatt természetesen nem egy szellemi hanyatlás folyamatának leírását értjük, hanem megint inkább annak a filozófiai és nem ritkán morális alapú megközelítésnek a történetét, megragadását, ami a kötetet egybefoglalja: a hanyatlás itt általános jelenségként kerül a boncasztalra. Ezúttal legfőképp 2005 után született írások kaptak helyet a könyvben, bár akad régebbi, 2002-ből, sőt 1998-ból származó szöveg is. Az egyes részek címei is, azon túl, hogy szellemesek és találóak, a személyesség, vallomásosság érzetét fokozzák, erre kérdeznek rá: A könyv színe előtt', Hirtelen valami dél\ Másban arcodat', Anda\ A f non A. A szerkezetből kiemelkedik a legterjedelmesebb, Másban arcodat című rész, amely öninterjúk, interjúk, párbeszédek sorozata, s ebből a részből is kiemelhető néhány különösen izgalmas darab, elsősorban A gobelin-effektus és az Agossini-rejtély című, Csehy Zoltán készítette beszélgetés és a Bedecs Lászlóval készült interjú, amely a kötet címét adta. Gyengéje azonban ennek a résznek, hogy a legtöbb besorolt beszélgetés a költő het- venötödik születésnapja alkalmából ké
