Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - IRODALOM,TÖRTÉNET - Szitár Katalin: Krúdy lírai prózájának értelmezéséhez II. (tanulmány)
SZITÁR KATALIN Krúdy lírai prózájának értelmezéséhez II. A Női arckép a kisvárosban című novella alapján A sző szerepe az emlékezésben Feltételezésünk szerint Krúdy prózájának interpretációját a hang, a kép és a fogalom előbbiekben körülírt egységének igényével alapozhatjuk meg. A kommunikációban, a nyelv eszközjellegű használatában nincs jelentősége ennek az egységnek. Azonban már a közlő beszédtől való elemi eltérés, a nyelvi működés befelé fordítása, az emlékezeti működés aktivizálja e három elem kapcsolatát. Az emlékezés a kreativ gondolkodás, a „teremtő fejlődés” egyik legfőbb ösztönzője — ezt a gondolatot a magyar modernség - és értelmezői - számára elsősorban Henri Bergson képviselte. Bergson tartam-fogalma elsősorban az idő fogalmának (át)értelmezése révén járult hozzá az emlékezés és a nyelv kapcsolatának feltárásához. Bergson, mint ismeretes, megkérdőjelezte az időnek múlt-jelen—jövő hármasra való feloszthatóságát. A három idősíkról alkotott elképzelést azzal váltotta fel, hogy egyetlen kontinuus folyamatként gondolta el az „emlékezet”-et. Az emberi létmód ugyanis - szigorú értelemben - sohasem köthető egy-egy meghatározott időpillanathoz. Ellenkezőleg: minden pillanatban létezésünk - lehetséges - egészét éljük át.' Nem beszélhetünk tehát abszolút jelen időről, legalábbis minden jelen tartalmaz múltat és jövőt is, sőt mondhatjuk: az emlékező lény az időnek így értett „hármas egységében” van jelen. A Krúdy-szöveg időszerkezetének egyik alapvonása az, amit időtlenségnek szokás nevezni: „Valami olyan időt mutattak az órák, amilyen talán soha sincs.”2 Ugyanakkor az emlékezet számára ez az irreálisnak tetsző, a meghatározásnak ellenálló, „sosem volt” idő bizonyul valósnak. Az epizodikus idő, mely a geometriai ész ideje, csak az óra vagy a naptár számára létezik. Az időfolyamat mesterséges tagolása azonban korántsem azonos az életidővel vagy a megélt idővel. Az emberi jelenlét időbelisége és időtapasztalata, a személyes idő matematikailag nem írható le, nem mérhető. Krúdy fent idézett mondata inkább fel-, mint lefokozott időérzékelésre mutat, de ezen nem az epizodikus, hanem a szemantikus idő elsőbbségét érthetjük. Az emlékezet számára, mely végső soron törekszik a jelen történeti szemléletére, egyáltalán nem közömbös a létezés (időben) történő jellege. Épp ellenkezőleg: az emlékezés időtapasztalata nem a grammatikai ,jelen (múlt és jövő) idő”, hanem a történő jelenlét ideje. A történő jelenlét azonban a pszichikai emlékező tevékenységgel sem azonos. Az irodalmi szöveg, amint leírja, egyben ábrázolttá is teszi az emlékezés munkáját, ezáltal feltárja annak nyelvi közvetítettségét. Ez a közvetítés nem a múltat - el’ A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János-ösztöndíja (BO/00508/10/1) keretében készült. Első részét 2012. novemberi számunkban közöltük. — A szerk.
