Irodalmi Szemle, 2012
2012/12 - IRODALMI SZEMLE - Szávai Géza: Antigoné, a kutya - Sorsregény, A hurok (prózák az Állatok, nők, gyerekek című sorozatból)
Antigoné, a kutya 35 Mert amikor vendéglátónk tett látogatást a barátnőjénél, akit nagyon szeretett, és akinek imádott pulija három kedves, hercig kis fiacskát szült, nos ez a meglátogatott barátnő a három kölyök közül eggyel megajándékozta a mi barátnőnket. Alaposan felvilágosította a törzskönyvezett pulikutyák gazdáinak kötelességeiről, és a barátnőnk, ah, a felületesség élő szobra, megesküdött mindenre, ami szent, hogy példásan gondját viseli az értékes ajándéknak. Úgy tűnt, tartja is fogadalmát, hiszen ama végzetes látogatás előtt gyönyörű barátnőm barátnőjénél többször is látogatást tett az ő ajándékozó kedvű barátnője, és meggyőződhetett pulija utódjának kielégítő, sőt úrinak minősíthető sorsáról. A pulimama ajándékozó kedvű tulajdonosa akkor tévedett, mikor szeleburdi barátnőnket készítette fel a pulitulajdonosi teendőkre - és nem a személyzetet. Mert nem a barátnő, hanem a személyzet viselte gondját az odaajándékozott pulikölyöknek. Ezért történhetett meg a malőr. Ama végzetes látogatáson. Amikor az ajándékozó kedvű hölgy saját pulikutyáját, a pulimamát is magával vitte, és kevés időre a személyzet gondjaira bízta. Bár ne tette volna. Mert a kertben a két kutya - anya és fia - között minősíthetetlen dolog esett. És mindennek a tetejébe barátnőnk barátnőjének a pulija vemhes lett. És szült négy kis pulit. Már csak egy maradt az alomban. Egyet agyonvert és elföldelt a személyzet; a többi azért nem jutott erre a szomorú sorsra, mert a gazdi sírógörcsöt kapott, és megkegyelmezett az életüknek. „De pusztuljanak a házból!” Kettőt - a személyzet közvetítésével - már elajándékozott messzi vidékről jött vásáros embereknek. Maradt ez az egy, melyre azonnal bejelentettem igényemet, és azt vendéglátónk örömmel közvetítette, hiszen a malőrből született kiskutyák miatt lelkiismeret-furdalása volt. Antigoné az enyém lett. Mocorgott bennem a kisördög gondoltam, jól megfér majd kisördögöm ezzel a kis fekete pulival, melyre úgy néznek itt, mint valami ördögfiókára. A bennem mocorgó ördög arra késztetett, hogy hosszan, talányosán, rejtélyesen nézzek gyönyörű barátnőmre, Júliára. És már azt is tudtam, ennek a kiskutyának neve: Antigoné lesz. Gyönyörű barátnőm rosszat sejtett. Julia N. pompás érzékkel megáldott asszony volt, és próbált lebeszélni: minek nekem egy kiskutya. „A házmesteréknek viszem”, mondtam, s ez némiképp megnyugtatta, mindazonáltal tíisténkedésem gondolkozásra késztette Júliát. A csalódás akkor ért, amikor kiderült, hogy a kutyakölyök: baksi. Sorsa - egyszer elgondolva - mégis Antigonéként volt megpecsételve. „A neve Anti lesz”, jelentettem ki. Hamiskásan; barátnőm gyönyörű fejében hadd száguldozzanak a feltevések. Antit - akinek nevét magamban mindig Antigonéra egészítettem ki - hamarosan továbbajándékoztam a házmesternek. A puli sorsának alakulását távolról követtem. Az igazság az, hogy nagyon megkedveltem ezt a kiskutyát. Olyan emberi
