Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Kránicz Gábor: Saulfordulás (tanulmány Mészöly Miklós Saulus című regényéről)
Sault'ordulás 77 nyekkel kapcsolatos elemzések általában ezt a műfaji kategóriát teszik értelmezésük alapjává. Jézus példázatait, ahogy erre Joachim Jeremias is felhívta a figyelmet, hosz- szú évszázadokon keresztül olvasták az allegorizálás módszerével." A példázatok didaxisa így arra irányult, hogy képes-e az olvasó feltárni a szöveg rejtett üzenetét. Valójában például az irgalmas szamaritánus (Lk 10, 25-37) parabolájának kézenfekvő allegorikus olvasata, mely a szamáriai helyére Jézust cseréli, olvashatatlanná teszi az eredeti parabolát, mivel eltörli a segítő személy idegenségét, melynek következtében a történet elmondását megelőző vitaszituáció is értelmét veszti. Az irgalmas szamaritánusról szóló történet esetében tehát az allegorizáló olvasat csak meghatározott korlátok között működhet, melyek meghagyják a szöveg eredeti di- daxisát. János evangéliumában a példázatok szerepét a szémeionok12 és az Én-mondások veszik át, amelyek olyan jelölőként funkcionálnak, melyek arra kényszerítik a befogadót, hogy állást foglaljon azzal szemben, akit jelölnek. A szémeionok azonban Jézust úgy jelölik, mint a Fiút, aki az Atyáról tanúskodik, és akiről az Atya tanúskodik. A János evangéliumában található szémeionok és Én-mondások alapját gyakran ószövetségi típusok képezik, mint például a kánai menyegző esetében a Sí- nai-hegyen bekövetkezett kinyilatkoztatás," vagy a jó pásztorról szóló kijelentésnél a 23. zsoltár. Az ószövetségi típusok itt arra szolgálnak, hogy keretet szabjanak az értelmezésnek azáltal, hogy lehetővé teszik ajelölt azonosítását. János evangéliuma igy egy az Atyáról és a Fiúról, és kettejük kapcsolatáról elmondott parabola, mely tökéletesen ellentmond az evangéliumban színre vitt hallgatóság („a zsidók”) norma- rendszerének. Saulus önvallomásaiban úgy rögzíti az őt körülvevő világot, mint ami folyamatosan parabolákban beszél hozzá, de ő sem ezek értelmét, sem pedig a beszélő személyét nem képes megérteni. A regény szövegében megfigyelhető paraboliszti- kus hálózat ennek megfelelően úgy jelenik meg, mint ami csak akkor fedi fel jelöltjét, ha értelmezője feladja a velük szemben működésképtelenné vált norma- rendszerét, ami nem az azonosságon, hanem az önigazoláson alapult. Saulusnak tehát meg kell értenie azt a váratlan fordulatot, amely felfejthetővé teszi számára az őt körülvevő parabolisztikus világot. A Saulus témája egy személyiség transzformációjának bemutatása, mely azonban elsődlegesen úgy értelmezhető, mint egy parabola megértése, ami éppen egy fordulatra - egy megtérésre - vonatkozik. Az Ószövetségben ezt a héber súb, az Újszövetségben a metanoeo és ennek szinonimája az episztrefo ige fejezi ki, amelyek jelentése elsősorban úgy határozható meg, mint a valamivel szembeni érzületváltozás vagy a gondolkodás irányának megváltozása. A regény szövegében megjelenő parabolisztikus világ a megtérés előtt álló Saulus tökéletes állapotrajza, aki még a körülötte lévő világot és benne saját magát csak megfejthetetlen parabolaként tudja érzékelni. Az Apostolok cselekedeteiben az egyházat üldöző Saul alakja a Dávidot ül
