Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - OLVASÓ - Keserű József: Az újraértett Krúdy (tanulmány)
90 Keserű József mondat egy ellentétes kötőszóval folytatódik, amely azt is kifejezi, hogy Szindbád kevéssé fogékony a változásokra, s inkább azonosulni szeretne egykori önmagával. Ebbéli szándékára az alábbi helyettesítés is utal: „...valamerre katonák trombitáltak, és Szindbád sétapálcáját, mint egy kardot, hóna alá kapta, és bokázó, friss léptekkel indult [...] a cukrászda felé, mint egykor hajdanában...” A cukrászdába lépve pedig mintha elmosódnának számára a határok múlt és jelen között. Pontosabban: Szindbád az, aki igyekszik elmosni ezeket a határokat. A biliárdozó fiatal katonában önmagát, a cukrásznéban egykori kedvesét, Amáliát véli felismerni. Mindez a ciklikus időszemlélet érvényesülését is sejteni engedi. Minden jel arra mutat, hogy Szindbád valójában nem felidézni akarja a múltat, hanem újrateremteni, illetve újraélni. Az emlékezés számára nem más, mint az elsajátítás egyik formája. A novella ennek az elsajátításnak a kudarcaként is olvasható. A cukrásznéról ugyanis kiderül, hogy valójában Amália lánya, pontosabban Amália és Szindbád közös gyermeke, aki mit sem sejt apja kilétéről. A lány nyakában lógó „medallionba” rejtett arcképről csak Szindbád tudja, hogy az valójában őt ábrázolja fiatal korában. Az egykori énnel történő azonosulás lehetetlensége éppen abban a pillanatban mutatkozik meg a legtisztábban, amikor Szindbád az arcképet szemlélve idegennek és furcsának találja egykori önmagát. A szöveg zárlata nyitott marad, az elbeszélő nem fogalmaz meg nyíltan semmiféle tanulságot. Csupán - majdnem szó szerint - megismétli az elbeszélés elején mondottakat, „...a barna híd ódon ívei alatt színes kavicsok felett vágtat egy tiszta kis folyó, és Szindbád a híd kőpárkánya mellől álmodozva nézte a messziségben alvó kék erdőket...” „Szindbád [...] a régi hídra ment, ahonnan sokáig elgondolkozva nézte az alkonyaiban álmodozó messzi erdőségeket.” Lényeges eltérés csak Szindbád hangulatában van: előbb álmodozva, utóbb elgondolkozva nézte a messzi erdőket. Ez a különbség pedig egy ki nem mondott tanulságra is utalhat. Az értelmezés e ponton akár véget is érhetne, van azonban még valami, amiről feltétlenül szólnunk kell. Nem más ez, mint a novella első mondata, amely - ha figyelmesen olvassuk - némileg árnyalja a fenti értelmezést. A mondat így hangzik: „Szindbád, a hajós, midőn közeledni érezte halálát, elhatározta, hogy még egy utolsó utazásra indul, mielőtt elhagyná a sztambuli bazárt, ahol egy régi szőnyegen üldögélve, pipáját szívogatta.” Mindössze egyetlen, ám annál fontosabb szóról van szó: a mielőtt-TÖ\. Ennek a szónak köszönhetően ugyanis egy újabb szemponttal gazdagodik a novella értelmezése. A mondat azt állítja, hogy Szindbád az előtt indult következő utazására, mielőtt elhagyta volna a sztambuli bazárt. Hogyan lehetséges ez? Első megközelítésben a kijelentés úgy értelmezhető, hogy a sztambuli bazárnak metaforikus jelentést tulajdonítunk, s magával az élettel azonosítjuk. Ebben az esetben a mondat jelentése az lesz, hogy Szindbád halála előtt még egy utolsó utazásra indul. Van azonban egy másik értelmezési lehetőség is. Eszerint Szindbád ki sem mozdult a bazárból. Végig ott üldögélt a szőnyegen, szívta a pipáját, miközben nemcsak felidézte a múltat, hanem képzeletben meg is alkotta az utazást a múlt
