Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - KÍVÜL BENT - Kiss Gy. Csaba: Budapest-Zágráb: oda-vissza - Zselyka könyve (jegyzet)
KISS GY. CSABA Budapest-Zágráb: oda-vissza Zselyka könyve Kölcsey Hymnusát 2003-ban ő fordította először horvátra. Éppen ezért Željka Čo- rak talán nem veszi zokon, ha keresztnevét így magyarítom. Számos könyvet adott ki, művészettörténeti monográfiát, müfordításköteteket, esszéket, de sok kockázatot nem vállalva állítom, ha közülük egyet lehet csupán kiválasztanunk, mondjuk, magunkkal vinni ama magányos szigetre, akkor az kétségtelenül a Krhotine lesz. És rögtön bajban vagyok a cím fordításával. Merthogy nagyjából annyit tesz: Töredékek. De nem vagyok ezzel a magyar szóval teljesen megelégedve. Valamilyen széttört egész részei. Cserepei. Romlandó cserepek. Őket akarja legalább az emlékezet segítségével a pusztulástól megmenteni, egyben tartani. A könyv két borítóján tárgyfotókat látunk. Petróleumlámpa, kis kancsó, gondola formájú tintatartó, porcelánfigura, fényképek. Némi eligazítással az alcím szolgál: Adalék a XIX. századi horvát vidék megismeréséhez. Szöveg persze, irodalom, de legalább annyira családi album múzeumi katalógus mintájára, mert a könyv törzse, a leghosszabb fejezet tárgyi emlékeket mutat be képekkel is: bútorokat, háztartási eszközöket, dísztárgyakat, gyerekjátékokat, régi újságokat, csipkéket, képeslapokat. Barokk gazdagságban, és fegyelmezett rendben. Az elbeszélő hozzájuk fűz magyarázatokat. Mesék, történetek, családi anekdoták. Mikrotörténelem. Az emlékezés sajátos logikájú kanyarjaival. A könyv megszületésének közvetlen oka — olvashatjuk a bevezetőben - egy történész megjegyzése volt, miszerint a 19. században Horvátország lakosságának mintegy 95 százaléka mezőgazdaságból élt. A tegnapi vagy inkább tegnapelőtti vidéki polgári örökséget - mint személyes hagyományt is — kívánja a szerző fölmutatni. Hogy egyáltalán létezett. Mennyire ismerős ez! Hiszen nálunk is hányán próbálják a magyar urbánus és polgári hagyományt Budapest belvárosára szűkíteni. Pedig a 19. század végén Magyarország nem egy vidékén végbement a polgárosodás, európai normáknak megfelelően alakult át az életforma. Azt a saját hazát - konkrétan édesanyjáét - keresi az írónő, amely elpusztult a második világháború idején. Legalább virtuális újjáteremtése nem kevesebbet jelent számára, mint a történeti folytonosság és az önazonosság megtalálását. A nemzedéki folytonosság igényét jelzi az ajánlás is: „Édesanyámnak, lányomnak.” És az utolsó fejezetben A nagymama följegyzéseit olvashatjuk. Az unokának szólnak természetesen. Itt a szerző csupán közvetít, édesanyja visszaemlékezéseit lányának címezve. Az 1910-ben született nagymama gyerekkoráról mesél, a régi házról, a szokásokról, hétköznapokról és ünnepekről, rokonokról, édesapjáról, a nagycsalád fokozatos széthullásáról. Az időbeli távlat, a kommunikatív emlékezet természetének megfelelően nagyjából a
