Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - KÍVÜL BENT - Szászi Zoltán: Zimankó és a Város Szive (regényrészlet)
Zimankó és a Város Szíve 43 ban fiatalon, amikor még nem csak IQúnak hívták, amúgy rendes vezetékneve szerint, hanem tényleg az is volt. Úgy érezte, megmozdult benne egy régi történet, és már látta magát, ahogy újraéli a korábban soha nem látott, mintha égből pottyant volna lánnyal azokat a furcsa napokat, ki tudja mikor is, egyszer régen. Persze tudta, hogy az a lány nem az égből pottyant, hiszen a székesfővárosból a tornyos-vá- ras kis szülővárosáig tartó, bő négyórás vonatozás egész ideje alatt ott ült vele majdnem szemben, az egy légterű személyvagonban. Meg is jegyezte magában, hogy nézd már, milyen kis csúnya, szeplőske, de akkor mi az isten csudájáért nem tudom levenni róla a szemem?! Emlékezete szerint sima, már-már vasaltnak tűnő, ráadásul fiúsán rövidre vágott szőke haja, és olyan vékony, légiesen karcsú termete volt, hogy szinte repült, a helyi mondás szerint afféle elől csókolom, hátul libabőrös fajta. Arra is emlékezett, hogy nyár volt, fülledt, viharos nyár, egész júliusban vad árvizek tomboltak, sokszor késtek a vonatok, mert elvitte a víz a síneket, sárba fojtotta a váltókat. És a lány azon a nyáron, akkor és abban a vonatban csak áttetsző, indiai szoknyát, vakítóan fehér, szorosan testhez simuló trikót és barnára sült lábán míves csattal díszített egyszerű sarut viselt. Szinte tökéletes összhangot, kö- nynyedséget és valamiféle megmagyarázhatatlan titokzatosságot sugallt. Ifjú Barnabás emlékezete szerint poggyásza sem igen volt, talán csak egy kicsi, inkább dísznek való, mintsem használható hátizsák és egy gördülő táska volt az egész. Áttetsző indiai szoknya, vakítóan fehér trikó, saru. Pontosan emlékezett a ruhadarabjaira rendeltetésszerű használatuk közben. S most már az is bevillant, miért, mert bizony arra is emlékezett, hogy a saru egy pillanatokkal korábban használt zuhanyozótülke előtt, az áttetsző indiai szoknya meg egy motelban használatos tipizált ágyon ott hever, a vakitón fehér trikó pedig galacsinná gyűrve éppen az ő derekát nyomja, aki a motelban használatos, tipizált ágyon fekszik. Ezekhez a ruhadarabokhoz egy korábban, az utazás ideje alatt, a vízszintes testhelyzetet megelőző sétálás és motelkeresése közben még nem látott, falatnyi bugyi is tartozott, olyan, aminek apró fehér masni van az elején. Az emlékképeibe az is megjelent, hogy ezzel a falatnyi textíliával egy karcsú, felforrósodott testű, korábban soha nem látott idegen lány épp az ő szemét köti be, s közben kacag, kacag, kacag.- Nocsak, miféle masnis bugyiról álmodik itten, kolléga úr, olyan hangosan suttogva, hogy az Ipolyon túl is meghallják?! - dörrent rá tréfásan Zimankó.- Semmi, semmi, kérlek, csak eszembe jutott egy régi nyár, egy régi bolondos történet, de biztosan elmeséltem már neked - szabadkozott bőszen, kissé pironkodva Ifjú Barnabás. Végül is, talán el lehet ezt a történetet mondani az öreg Zimankónak, hát persze, miért is ne lehetne, ha egyszer úgy volt, hát úgy volt. A baj mindössze az, hogy eddig még csak villanásnyi képtöredékek, ruhadarabok, színek és valósnak tűnő helyszínek tolultak a szeme elé, de igazi történések nem. Meddig tartott, míg az egy légterű vagon ülésein való szemezéstől eljutottak a motelbeli tipizált ágyig? Hosszú idő már ma egy tulajdonképpen alkalmi, de évtizedekig han
