Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - KÍVÜL BENT - Tóth László: Kívül bent, avagy Régi-új s újabb futamok (hollétről, irodalomról, halálról, irracionalitásról) (naplójegyzetek)
Kívül bent, avagy Régi-új s újabb futamok... 33 ként vállalt és szorgalmazott elszigeteltségében. Amivel nemegyszer saját zártságát, bezárultságát bizonyítja elsősorban, s nem azért, amit éppenséggel nem (kíván) figyelembe venni. (Dsz, 120112), Valamit a tanuláshoz A trendi napjainkban: az ember élete végéig képezze magát. Karinthy Frigyes rögtönzése jut erről eszembe: „Nem ért rá tanulni, mert folyton tanították.” De Csoóri Sándornak a VII. Győri Könyvszalon alkotói díjának átvételekor 2007 októberében elhangzott mondata is eszembe villan most: „Soha annyi tanult ember nem élt a világon, mint ma, és sohase volt ennyire szegényes az emberi szellem, mint ma.” Tanulj hát, tinó, s az ismert népi bölcsesség igaza beteljesedik... (Dsz., 071019, 080209, 120112) Esély és vég (A Halót taskönyv/i óz) „Az én utamnak egy esélye / és biztos vége a halál” - írja Babits Indulás az öregkorba című (hátrahagyott) versében. Mit jelent ez? Olvasatomban - miért is szorította ki e szó az ugyancsak plasztikus, nyelvérzékem szerint mégis kicsit összetettebb jelentésű értelmezést? - a halál itt nem egyszerűen csak „biztos vég”-ként aposzt- rofálódik (mai napság divatossá vált szóval: tételeződik), hanem esélyként, lehetőségként is. Persze, leszűkítve, ez annyit is jelenthet, hogy nincs más lehetőségem (lehetőségünk), mint a biztos halál. De más is benne van a megfogalmazásban. A MÉK (Magyar Értelmező Kéziszótár) szerint a ’lehetőség’ „Az az eshetőség, hogy valami lehetséges, bekövetkezhet”. Filozófiai értelemben: „Vminek a megvalósulását megelőző állapot.” Vagyis az élet a halál felé tart, a halál az út vége, egyszer mindenképp bekövetkezik. Viszont „Sikerrel, haszonnal kecsegtető, eddig még fel nem haszn. föltételek összessége” is a lehetőség. A halál mint eredmény, melyet ki- nek-kinek el kell érnie. Nem letaglózó, neurotizáló veszteség, nem negatív előjelű, hanem pozitív: a halál hozzánk tesz, ad. ’Esély’, azaz - szintén a MÉK szerint - „Annak lehetősége, valószínűsége, hogy vki, vmi másokkal szemben elnyer, megszerez vmit.” Magunkkal szemben, illetve magunktól: adjuk, kapjuk. A halál még egy esélyt, még egy lehetőséget hoz az élet(ünk)be... Mi végre? Mondjuk a biztos vég tudatának, az elkerülhetetlen elmúlás érzetének megélésére, az életen túli, az élet utáni felérzésére, ami gazdagabbá is tehet bennünket. Nemcsak érzelmi vagy tudati-gondolati-filozófiai síkon, hanem tapasztalati értelemben is, ami erős érzéki élmény birtokába is juttathat bennünket. Közhelyesen: a halál nem elsősorban elvesz tőlünk valamit (az életet), hanem ad mindenekelőtt: az élet utáni, a meg nem élhető tapasztalatát. Vagyis: a halál ezzel - azaz azzal, hogy az élet részeként, tartalomelemeként értelmeződik -, bizonyos értelemben meg is szünteti magát. Hiszen ami az élet része, az maga is élet - végső soron erre a (spekulatív?) következtetésre is juthatunk. Kétszeresen is élhetek hát. Az élet(ünk) arra is módot ad, hogy egyidejűleg megélhessük magát a halál(unka)t is. Persze, azt nem
