Irodalmi Szemle, 2012

2012/11 - KÍVÜL BENT - Vörös István: Az ellopott barát (részlet egy verses meseregényből)

VÖRÖS ISTVÁN Az ellopott barát* 12 A halál ellentéte A három szökevény a Panda csillagképből két csoportra szakadt, Csimu és Lilién ott álltak a meglepett énekessel, aki akkor ismerkedett meg az erősítővel, még hallotta kívülről saját hangját, úgy érezte, saját vágya, hogy széttépje a három idegent, lépett ki az erdőből, és ragadta el gömbölyű barátját, képzelete egyik teremtményét. Minden én vagyok, gondolta, minden én, minden. De az nem lehet. Hiszen a lábamat is kívülről látom, kívülről hallom a hangomat. Most mi lesz? — kérdezte Csimu. Velünk —tette hozzá Lilián. Mi az, hogy lesz? - kérdezte az énekes. A halál ellentéte - zúgta a tenger. 13 A darazsak történetéből Hogyan sikerülhetett egy óriásdarázs anyától és termesz apától származó, sehová se illő, másszagú kalandornak, aki még otthon is idegen volt, mért nem ölték meg vérszomjas dolgozók, amikor születőkoporsójából, a lépsejtből kikelt, nem most mondom el. De palotát építtetett magának, az alapot hangyák, a falat termeszek, a tetőt darazsak, a konyhát ösméhek hozták össze. Királynőket raboltatott magának, dolgozókat szabadított fel, mindenki gyűlölte azért, amit hozott, a szabadság miatt. 14 A szabadság gyűlölete A szabadság gyűlölete járta át a méhek és a hangyák szívét. A szabadságot utálta a poloska és a májmétely, megvetette a cápa, a szabadságtól borzongott szélcsendben is a zsurlóerdő. A darázskirály udvarába léptek. Ezen a földön egyetlenegyszer sikerült, épp akkoriban, az országépítő rovarok sok széttagolt királynőségét, egymást ölő miniállamát, emberi mértékkel mérhető birodalommá egyesíteni. A szabadságra panaszkodott az eltévedt termeszkatona, a szabadságot szidta a szitakötő egy békának, de a béka segített rajta és eltűntette ragacsos szájában, a szabadság ellen nőtt minden darázstojás. A szabadság magunkra * Részlet a Fénylovasok című verses ifjúsági regény második részéből. Lásd szemelvé­nyeinket a 2012. júliusi (7.) számunkban is! — A szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom