Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - „...OTTHON HAZÁTLAN” - GÁL SÁNDOR 75 ÉVES - Gál Sándor: Kitágult nap 10. - „Szép az, ami kétségbe ejt" (naplójegyzetek)
10 Gál Sándor az első két sort pontosan tudtam idézni, a harmadik sortól a többi „elúszott”, ám a vers záró sora - mert az gyönyörű! - tisztán megjelent előttem. Tehát: „Belajet párusz agyinókíj Tumánye mórja galubój Sto iscset (?)...” itt nincs tovább... És az utolsó - legeslegszebb! - sor: „Bugy to v búrjak jeszty pakój.” Magyarra rögtönözve: „Fehérük egy magányos vitorla A kék tenger ködfátyolában. Mert a viharok mélyén béke van.” Vagy: „A viharok mélyén béke van.” Esetleg: „Mert a viharokban is ott a béke.” Ezt a záró sort pontosítani kellene, ritmusában is, mert az eredeti - a zenéje is! - több, szebb, és mélyebb e hevenyészett fordításnál. De most nem ez a lényeg. Hanem, hogy az emberi tudat mélységei mit képesek elraktározni és sok-sok évtized után — ebben az esetben az 1950-es évek derekától — újra megjeleníteni az idő egy kiszámíthatatlan pillanatában. Különben igen örülök ennek a hajnali pillanatnak, a „vihar mélyén” megjelenő békével együtt... Szóval, Puskin(?). Végső soron nem is ez a lényeg. Hanem maga a költészet. A költészet hatalma, a költészet békéje - ott a vihar legmélyén is!... ...Közelitek valamihez, de egyelőre az érzékelhető „evolúciós folyamat” valós kontúrjai nem láthatók még. Hogy miért, arra nincs fikarcnyi magyarázat se. Az emberi értelem titokzatos mélyei és belső távolságai mindmáig föltáratlanok. Kevesebbet tudunk róluk, mint az űrben zajló eseményekről. Ebből következik, hogy az a valami, amit a belső mozgások jeleznek, még nem rendszer — még nem vers, nem próza, nem tanulmány. Azonban azzá szerveződhet, ha kitartóan akarom megvalósulását... Az egyik folyóirat mellékletében fiatal - új vagy kezdő — költők verseit közli, meg némi prózát is. Van közöttük mindenféle látható igyekezet az érthető és a felfoghatatlan szövegek között. Nincs is ezzel semmi gondom, hiszen minden indulás a meglévő tagadásával kezdődik. Az aszúsodás idejéig - ha igazán tehetséges valaki - valami csak kiforr, fogyaszthatóvá válik belőle, a maga idejében. „De - ahogy P. Rühmkorf írja - ahol minden kötöttség megszűnik, és semmiféle összefüggés nem számít már, ott a kísérletező ember liberalizmusa vak trial-and errorba vagy elsatnyulásig menő
