Irodalmi Szemle, 2012
2012/11 - „...OTTHON HAZÁTLAN” - GÁL SÁNDOR 75 ÉVES - Kulcsár Ferenc: Novemberi játék (esszé Gál Sándorról)
8 Kulcsár Ferenc megszületett ő, a költő, hogy november hidege ajkon csókolhassa, s később, felnőtt „csavargóként” versbe - nem pedig kőbe - véshesse az Anyát, hogy ne fájjon neki az öröklét. Mindannyian megkérdezetlenül jövünk napvilágra: „Születnek a gyerekek s nem tehetnek róla” - írja Gál Sándor 1962-ben (érdekességként, 1957-ben Tőzsér Árpád ugyanezt mondja: „Élek, csavargók, / vagyok, mert lettem, / mint dér az ágon, / megkérdezetlen”). Azért említem a két - egykori - „csavargó” költő ebbéli egyezéseit, mert „kéretlen világrajöttük” ellenére mindkettőjüknél az Anya képén „a világ a ráma”, s mindkettejük már fiatalon vallja - Tőzsér a Férfikorban, Gál a Novemberi játékban - a vers, a szó ÖRÖKLÉTET szavatoló erejét, melyet „irigy iidő, sem tűz cl nem bonthat”. Gál Sándor Novemberi játékában, s egyáltalán, „bő árú versei során” tárul fel anya és fia világa, akik egyformák, mint a napsugarak, de a „halálosan szép élet” meg „a vad, értelmetlen szenvedés” elragadja a fiút egy anyától, s így már csak a szivbe örök stigmát égető emlékek kötik össze őket, amikor is a háború üszkös szénszája vicsorgott rájuk, és szép, néma hullák közt tanultak éhezni, együtt bújva meg a cserép nélküli ház dohos pincelyukában, miközben „isten, ez a hóbortos teremtő, szétlőtt tankokkal játszott”. Ez volt az útravaló. Ezt kell felépítenie, felmutatnia, felemelnie a költőnek, jelentést téve egyre az időnek, méghozzá úgy, hogy „isten ha emelné, ő se tenné szebben”, a „nyelv alatt őrzött énekekben”. Gál Sándor, talán mondhatom így is, Sándorunk most, novemberben hetvenöt éves. Kassai diákként - s ez az én személyes történelmem vele kapcsolatban - Novemberi játék című versével, tizenhat évesen, eljutottam egészen a komáromi Jókai Napok versmondó ünnepéig. Lassan fél évszázada ennek. Ötven év után pedagógus lányom és férje, magyar szakos tanárok lévén, arra kértek, ajánljak növendékeiknek verset, mellyel a Tompa Napokra indulhatnának. Elsőként - mi más - a Novemberi játék ötlött fel bennem. Tüstént meg is hallgattuk az atomkor utáni számítógépkor tüneményén, az interneten - Dráfi Mátyás nemes veretű előadásában - a még mindig „modemül” hangzó verset. Közben teljes erővel elöntött a déjá vu, átölelt az ifjúság, az öröm. A csodák között ez is egy csoda: hinni kell az öröklétben, az örök jelenben - s megvalósul. Egy vers lelkeket mozgósíthat, nemzedékeket köthet egybe. íme, az élet játéka, az elégtétel: a Vers, az élő Vers másoknak adott ajándéka újra meg újra visszaszáll a költőre, ezúttal Gál Sándorra, bearanyozva ősz fejét, melyet - ahogyan a hívás igézetében című versében írja - a felemelkedő ég pirosában és az alkony megcsendesült leheletében „az örök várakozás töviskoronája” díszít.
