Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - SZEMLE - Száz Pál: Hogy írjuk le azt a szót, hogy hiteles? (Hizsnyan Géza: Színházi világaim; Koltai Tamás: Miért gyáva a magyar színház)
84 SZEMLE sára, aligha kerülheti el ezeknek a kapcsolatoknak az értékelését és a kisebbségi irodalom alakulásában játszott szerepét. (Madách-Posonium, Pozsony, 2010) LACZA TIHAMÉR Hogy írjuk le azt a szót, hogy hiteles? Hizsnyan Géza és Koltai Tamás színházi köteteiről Egyszerre írni két színikritika-gyüjte- ményről nem biztonságos. Leginkább azért, mert előbb-utóbb összehasonlítga- tásokba kezd az ember. Persze, egyrészt nem alaptalanul, hisz az összehasonlí- tandók egy karámból kerülnek ki. Akkor van baj, ha nem tudatosítjuk, hogy - mint sajnálatos módon az életben és művészetben általában - nincsenek általános szabályok; több út lehet egyszerre, egy időben üdvözítő. Szabály híján azonban kell, hogy legyen egy általános néző-, avagy kiindulási pont. Ez azonban művészeten kívüli, mert túlmutat rajta. Mondjuk eszmének. Az összehasonlítgatás akkor lehetne érdekes, ha ugyanazokról a darabokról olvasnánk két kritikustól. Ilyen, sajnos, nem akad mostani köteteikben, pedig érdekes lehetne. De nem is akadhat. Itt kell megemlíteni a két kötet alapvető különbözőségét. Mindkettő 2010 végén jelent meg, majdnem egyszerre. A két kötet kritikáinak első publikálása azonban időben elég távol esik egymástól. Míg Koltai Tamás könyve megjelenése után is kortársként tud hatni - több előadás még mindig a repertoáron van, vagy nemrég vették le onnan -, a kritikák a 2007-2009-es évek terméséből valók, addig Hizsnyan Géza kötete már színháztörténet - írásai az 1989-2002 közötti évekből valók. Ez persze nem értékítélet, csak más a recepció mechanizmusa - legalábbis még egy-két évig. Aztán a cím. Miért gyáva a magyar színház - kérdezi, mondja, interpunkció nélkül Koltai. Tudjuk, Téreytől jön ez, s ha nem tudnánk, felvilágosít a könyv hátlapszövege. Térey ,ÉS-ben megjelent laudációjára reagált ugyanott Koltai (az írást természetesen a kötet is tartalmazza). A könyvből viszont nem igazán lehet megtudni, miért is gyáva a magyar színház. Az első fejezetnek - 44 oldal + másfél bekezdés - a magyar színházi világ helyzetéről szóló esszéiből meg lehet - noha ez az egy fejezet nem teszi ki a könyv tized részét sem. E bevezető után jönnek a színikritikák (tematikus csoportba válogatva), amelyek zöínében éppen arról szólnak, hogy jó előadások születnek a magyar színházakban. A könyv utolsó fejezete, a Hírnökök jőnek (megint csak 44 oldal + másfél bekezdés), az európai színházak előadásairól szól - a kritikáknak rendszerint a „lám ott micsoda... s nálunk bezzeg...!” kicsengése van. Persze, nem lehet a magyar színház általánosítva egy az egyben gyáva, s nem is a csak feketének látás hiányzik - isten ments. A hátlapszöveg mentegetőzik a cím ürügyén: „A szerző természetesen nem gondolja azt, hogy minden magyar színház vagy minden magyar színházi előadás gyáva. A szerző - legalább minden harmadik estéjét magyar nyelvű szín
