Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - GYERMEK, IRODALOM - M. Csepécz Szilvia: Macerák a gyermek(b)irodalomban (esszé)
48 M. Csepécz Szilvia Mert másra van igény: újságok szintjén a bulvárra, gyermekirodalom esetében pedig a leegyszerűsített nyelvezetű, filmszerűen pergő „mesesztorikra”. A gyerekek élményvilága minden korban erőteljesen rezonált a felnőttek életvitelére. Ma a rohanás éppen úgy hozzátartozik a felnőttiéihez, mint a napi stressz. Aminek oldására visszatért a jó öreg miszticizmus. Ezúttal a fantasy köntösében hódít, mind az elektronikus médiában, mind a felszínesen szórakoztató irodalomban. S a valóságnak ez a minden másnál erőteljesebben láttatott szelete tükröződik a gyermekirodalom szélső köreiben. Szerencsére sok kiváló, gyermekeknek szánt szépirodalmi mű is születik, versben és prózában egyaránt. S az időtálló értékek ki-kiragyognak a szürke betűmasszából. Kapásból olyan szerzők és könyvek jutnak az eszembe, mint Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen, Tóth Krisztina Londoni mackók, vagy Kukorelly Endre Samunadrág című kötetének versei, verses meséi. Az ifjúsági irodalomról pedig az, hogy mostanában mintha a megszokottnál is mellőzöttebb műfaj lenne. Habár... J.K.Rowling az első Harry Pot- ter-történetet ( Harry Potter és a bölcsek köve) tulajdonképpen meseregénynek szánta. A fentebb említett jellegzetes nyelvezettel, ám ugyanakkor erős tartalmi igényességgel is (ami a bestsellerekre, akár gyermekeknek, akár felnőtteknek szánják, nem okvetlenül jellemző). Az azonnali és tartós siker hét kötetig röpítette a varázslótanoncot és megálmodóját. Jómagam is nagy élvezettel olvastam e köteteket végig, de úgy a harmadik résznél már elbizonytalanodtam, hogy vajon mennyire való ez egy tíz-tizenkét éves gyerek kezébe. A hetedik, A halál ereklyéi című kötetig jutva kétségeim csak még inkább erősödtek. Az akkor ötödikes unokahúgom — aki az előző hat részt egy évvel korábban kérte kölcsön a lányomtól - viszont három és fél nap alatt elolvasta (621 és fél oldal!), majd hetekig panaszkodott, hogy a történetnek végérvényesen vége. Amikor szóba hoztam a regénybeli erőszakot és halált, a Piroska és a farkas meséjével vágott vissza. Hogy mitől undorítóbb, ha egy sötét átok megöli a gonosz ellenfelet, mint ha a vadász, aki meglövi a farkast, ráadásképpen még ki is tömi kövekkel a hasát, hogy szörnyű kínok között pusztuljon el. Nagyot nyeltem, mert egy gyerek tette fel azt a kérdést, amelyre még egyetlen gyermekirodalommal foglalkozó szakember sem tudott meggyőző választ adni. Most akkor ki a gonoszabb? A farkas, „aki” csak azért öl, mert éhes, vagy a vadász, aki szintén gyilkol, de közben még kegyetlenkedik is? Annyiban maradtunk, hogy az efféle moralizálás nem vezet sehová. A gonoszság - jobbik esetben a rosszaság - a meséknek is ugyanúgy szerves része, mint akármelyik irodalmi alkotásé. S tetszik vagy sem, a farkas, a vasorrú bába, a hétfejü sárkány és a többi, jóságos vagy gonosz, de már rég megszokott mesealak mellett nem csupán Harry Potter va- rázslótanonc és barátai, továbbá az ellenségei lettek a gyennek(b)irodalom lakói. Valójában az összes, esetleg éppen most megírt mesében és meseregényben szereplő ember, állat és teremtmény oda tartozik. És nem addig élnek, amíg meg nem halnak, hanem amíg olvasnak róluk. Ehhez pedig az kell, hogy újabb és újabb gyerekek lássák meg a napvilágot. Mert a mese is velük és általuk születik meg ismét: ha nincs kéz, amelyik kinyitja a könyvet, ha nincs vágy, hogy felfedezzük és továbbadjuk a betűk titkait, a gyermek(b)irodalom kapuja is örökre becsukódik.
