Irodalmi Szemle, 2011
2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: Levél az ENSZ-nek; November; Sziget; Hiány (versek)
24 Kulcsár Ferenc juhnyájként torlódnak, omolnak, pásztoruk is, ki tudja, miért és merre bujdokol el holnap. A mennybolt sötét ravatalán virrasztó csillagok gyúlnak, gyászolván a kimúlt nyarat, az aranyaitól megfosztott múltat. Zimankó van. Sürvedés. Nyilazó hava. Fázik a lélek s a lélek angyala. A sziget fölött egyhangúan zsolozsmái a szél, borús, bús fagott: élő voltál, búgja, s maroknyi por leszel, halott. Sziget R. C. bele van vetve a világba: őserdővel benőtt sziget az óceánba. Moraj lanak körülötte hullámzó nagy vizek, villámlások, förgetegek: az évszakok perzselik, jégbe zárják, hurrikánok borotválják fái borostáját, partjait örvények szaggatják, vájják. Torzsalkodás, földindulás rázza, s mialatt inog létének sátra, fölötte világok ölelkeznek, szállanak, s a titkos rózsa, a Nap- melyből a Föld véres csecsemőként kiszakadt szívébe égeti: léted rejtelem túl a fényeken, túl a halálon, túl az életen. Hiány Leheletkönnyű a lét, írta R. C. negyven évvel ezelőtt. Szerelmes volt s a lángon krumpli főtt, odakint meg szárnyalt a csoda, a feledhetetlen évszakok nemeskő-ragyogású sora: a csillagzafír-tavasz, a tűzopálos nyár, a tigrisszemű ősz, a titánvasszínű tél - a gyermekiijú, ó, a jég hátán is elél... De most, de most, de most, vállán a tűznehéz éggel, a csönddel és a mondhatatlan, istenzsúfolta magánnyal R. C. már nem szárnyal. Csak ül, csak ül, csak ül, s a tébolyodott hiányba bélésükéiül. Hiány, szirmokat hajtó titkos rózsa, illatod lélegzem s rejtelmeidtől megrészegszem, írta R. C. húsz évvel ezelőtt, s most galambőszen fejet hajt régi önmaga előtt. Nem tudja persze mindmáig, szerteszálló életéből a régi csodák melyike hiányzik. Egy megírandó mű talán, melytől sorsa benépesül és szirmot bont a magány.
