Irodalmi Szemle, 2011

2011/10 - IRODALMI SZEMLE - Varga Imre: Az utolsó nap (novella)

10

Varga Imre

jajó étvággyal, s ettől máris barátságossá válik a hangja. Hol tanultál meg te ilyen jól főzni? Pincér volt, szakácskodott. A szakmája, ha nem tudnád.

Eddegélünk nyilván odakint, a virágzásban is. A Doki, aki könyveiben hangsúlyozza az alapos rágás, a lassú, figyelmes evés fontosságát, közben is folyton beszél. Vereshagymát aprítgat a levesbe. Evéséből felugrál fűszerekért, paprikaport szór a kenyérre. Sóval is meghinti, fűszerezi.

Ismerkedem vendégeimmel, pedig emlékezet-előttről velem laknak. Időnként — most is - elfelejtem, hogy én vagyok az ő vendégük. Ez a fehér házikó, a vége felé tartó idő lát el itt bennünket.

Telefon híján nem tudunk a városba szólni, ismerőseinkkel beszélgetni, ezért most minden itt történik közöttünk. Ebéd után sétálhatunk a telek alján a szekérú- ton. Nincsenek napilapjaink, a Doki saját könyveit, kéziratait olvasgatja, ceruzával aláhuzigálja a sorokat, a lapszélre kérdőjeleket rajzol.

Olykor enyhe szél.

Ez halálom után is érvényes.

Suttogó füzesek (fotó: Garas Kálmán)