Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - OLVASÓ 2011/2012 -1. - Benyovszky Krisztián: Olvassunk és tanítsunk Móriczot - másképpen (tanulmány)
Olvassunk és tanítsunk Móriczot másképpen 87 Újabb szempontok a Rokonok elemzéséhez A Rokonokat sokáig az ún. dzsentrivel való végső leszámolás regényeként közelítették meg. Az életmű egy olyan vonulatának lezárásaként, illetve kicsúcsosodásaként fogták fel, melyben Móricz a kezdeti elnéző (Kerek Ferkó, Nem élhetek muzsikaszó nélkül), elé- gikus (Kivilágos kivirradtig) majd habozó (Úri muri) álláspont után eljut a végleges kiábrándulásig; az idilltől és a szeretetteljes iróniától a szánakozó tudomásvételen át a megsemmisítő szatíráig. Az ilyen szociologizáló3 olvasatok azért tűnnek ma már problematikusnak, mert egy egyoldalúan negatív dzsentriképből indultak ki. De mit is jelent ez az oly gyakran használt kifejezés? A kérdésre nem könnyű válaszolni. Kimerítő fejtegetésbe terjedelmi korlátok miatt nem bocsátkozhatom, helyette csupán néhány újabb észrevétel összefoglalására futja. Több tanulmány is felhívta már a figyelmet arra, hogy a dzsentri fogalma, illetve társadalmi szerepének és irodalmi ábrázolásának eddigi megítélése egyaránt felülvizsgálatra, újragondolásra szorul - mint ahogy a dzsentri regény fogalma és a hozzá kapcsolódó egyoldalú olvasói viszonyulásmódok is. E sajátos „magyar regénytípust” jelölő kifejezés az 1950-es években vált elfogadottá a magyar irodalomtörténet-írásban. Az ide sorolt müvek kritikai értékmérőjévé e társadalmi réteg vagy csoport felett gyakorolt kritika erősségi foka vált: minél kíméletlenebből ostorozta a szerző a nyugati polgári fejlődés fő kerékkötőjének kikiáltott dzsentrit, annál kedvezőbb elbírálásra számíthatott. A dzsentri afféle szitokszóvá, számos előítélet gyűjtőfogalmává vált: egyet jelentett az elmaradottsággal, a parlagisággal, a müveletlenséggel, a könnyelmű pénzszórással, a léha szórakozással, a szélhámossággal, az úrhatnámsággal és még sok minden más, nem éppen kedvező emberi tulajdonság- és magatartásjeggyel. A történelmi hitelesség elvének akkor teszünk eleget, hangsúlyozzák a témával foglalkozó kutatók, ha ettől a torzképtől árnyaltabban és elfogulatlanabbul mutatjuk be ezt a szociológiai szempontból is nehezen meghatározható, képlékeny réteget. Úgy tűnik ugyanis, hogy sem a nemesi származás, sem az állami tisztségek betöltése, sem pedig a földtulajdon birtoklása nem tekinthető a „dzsentriség” megkülönböztető jegyének vagy elengedhetetlen feltételének. Sajnos, az irodalomtankönyvek a mai napig még az elavult felfogásnak a jegyében rajzolják meg nemcsak Móricz, hanem Mikszáth írói pályaképét is. Mindkettejüknél a dzsentrikritika fokozatos radikalizálódásában, e rétegből való kiábrándulás elmélyülésében látva a pozitív fejlődés jelét. Ami Móricz esetében azért is félrevezető, mert nemcsak az életmű, hanem még a dzsentriről szóló regények csoportján belül sem a Rokonok tekinthető a legsikerültebb alkotásnak. Persze felettébb kérdéses, nevezhetjük-e „dzsentriregénynek”, amikor a dzsentri szó elő sem fordul benne... De ha nem innen közelítünk a regényhez, akkor hogy tudjuk érdekessé tenni nemcsak a diákok, hanem a felnőtt olvasók számára is? Mivel a dzsentri esetében egy szakmai szempontból is összetett, egyértelműen a mai napig nem tisztázott kérdéskörről van szó, mely történelmi, társadalmi és irodalmi szem3 Szociologizáló: A müvek társadalmi vonatkozásait túlhangsíilyozó, nemegyszer a szövegszerűség rovására érvényesítő értelmezés.
