Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - ARC - Mislay Edit: Hangok útvesztőjében (beszélgetés Lacza Évával)
38 Mislay Edit temet mellett, hogy hallgassam. Én, aki gyerekkoromtól hallgattam a magyar adást, lassan három éve nem tudom fogni. Van persze ennek számomra jó „hozadéka” is: nem voltak „elvonási tüneteim”.-Jártál azóta a rádióban?- Voltam bent párszor, inkább csak azért, mert meghívtak ebédre, az üzemi étkezdébe, amely kellemes hely, hajdanán a régi kedves kollégákkal ott szusszantunk egyet, s beszéltük meg ügyes-bajos dolgainkat.- Nem hiányzik az a munka?- Most már nem annyira. Mindenesetre jólesik, hogy ma már itt-ott készíthetek a rádiónak műsort. Köszönet érte.- Pedig ha úgy vesszük...- ...igen, ott töltöttem az egész életemet, egy híján negyven évet. Nagyon színes, sokrétű munka volt, és én ott mindent csináltam.- Kis túlzással azt is mondhatnánk, a rádióban nőttél fel, hiszen édesapád ott dolgozott, és te bejártál hozzá.- Amikor elsős lettem, a magyar iskola még a Zoch utcában volt, egy kerítés választotta el a rádió hajdani sárga épületétől. Tanítás után szinte mindig bementem apuhoz, aztán este együtt mentünk haza. Aztán az iskola átköltözött a Duna utcára, akkor már ritkábban jártam be. Emlékszem, mindig kint álltam, és vártam aput, mikor jön értem. Mindig órákat késett, mert sok dolga volt a rádióban.- Ott álltái érettségizett diákként, és a rádióba mentél. Magától értetődő volt, hogy követed édesapádat a rádiós pályán?- Nem. Véletlen volt. Magyar-történelem szakra szerettem volna menni az egyetemre Pozsonyban, de ilyen szakpárosítás akkor éppen nem nyílt, ezért Nyitrára jelentkeztem, más szakra. A mi korosztályunk, az 1951-esek iszonyatos sokan voltunk, így hiába érettségiztem tiszta egyesre, hiába csináltam meg a felvételi vizsgát, helyszűke miatt nem vettek fel. Akkoriban, az 1970-es évek elején nagy „tisztogatás” volt a rádióban, de nem csak ott, mondhatnánk, hogy az egész országban. Az alkalmazottak egyharmadát elküldték a rádióból is. Magyarokat, szlovákokat egyaránt. Mi, frissen érettségizettek, mit is tudhattunk akkor arról, hogy miért? Szinte semmit. Nos, szükség volt a fiatalokra a rádióban is. Apám búsan ment be egyik nap, és mondta az akkor még csak megbízott főszerkesztőnek, Jakál Istvánnak, hogy nem vettek fel az egyetemre. О azonnal szólt, hogy hiszen most fiatalokat keresnek, menjek be, három hónapos próbaidőre felvesznek, aztán meglátjuk. Sok fiatal volt, aki abban az időben egyenesen a középiskolából került a rádióba. A szlovákok rengetegen voltak, jó néhányukból kiváló rádiós lett. Nekem annyi előnyöm volt, hogy
