Irodalmi Szemle, 2011
2011/9 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök 12. (napló)
Gyöngyök és göröngyök (12) 19 lattal - széttartóból összetartóvá lett, azaz anyagfelettivé; ezért beszélhet Teilhard de Chardin az emberivé, sőt istenivé váló halálról, az ember isteni énjének megszabadulásáról, örök voltáról: „Meghatározott eredőjű Világegyetem épül szüntelenül a fejünk felett - ellenkező irányban az elenyésző anyaggal; olyan Világegyetem, amely nem mechanikus Energiát sűrít és raktároz el, ahogyan hittük, hanem Személyeket.” * „Minden jó fénykép agnoszkálja az áldozatot. Darwin a képen ape-szerű lény, gorilla. Félreérthetetlenül útmutatás a kép, miért kereste Darwin az ember ősét a majmok között. A rokonait kereste” - írja Márai Sándor. * Bár az ember valamiképpen „egészet” alkot, ennek ábrázolása, leírása még soha senkinek nem sikerült. Ezért mondhatjuk, hogy az ember filozófiai téma, akivel kapcsolatban meg- válaszolatlan/megválaszolhatatlan kérdéseket tehetünk fel. Például ilyeneket: Miért nem lehet a „szellemet” visszavezetni az „életre”? Vagy: Test és lélek közvetlen kapcsolatába miért nem nyerhetünk kielégítő betekintést? Vagy: Miért alkotott a természet vagy Isten olyan lényt, aki a Földön teljesen egyszeri, s aki - minthogy tudata van - halálos tévedésekre képes? Vagy: Miért nincs felruházva az ember lélek és szellem helyett biztosan működő ösztönnel, mint az állatok? Vagy: Miért örök feladat az ember önmaga számára, méghozzá úgy, hogy a létezése egyben a tulajdon müvévé váljon? Vagy: Miért terheli az ember, e különös és egyedülálló lény minden pillanatát kudarc, amelyet a szelleme által le kell győznie? Miért van szükség az ember elementáris belső világának egész szélességére, hogy biztosíthassa puszta egzisztenciáját? Miért van az ember az élővilágban mindennél jobban kockára téve, miért olyan embrionális minden élő szellemhez viszonyítva? Miért hiányzik az ember jelenéből az oltalmazó lényeg, ami miatt a jelenből hiányzó dolgokra van utalva? Ki tette a gondolat édes és mostoha terhét az emberre, azt a természet- ellenes természetet, mely által, mint örök tűzzel, bevilágíthat a jövőbe; abba a jövőbe, mely úgy ragadja az embert maga felé, mint rovart az éjjeli lámpa fénye? Kérdések, kérdések, kérdések! Vajon mikor fogjuk tudni rájuk az igaz választ? * Minden ember hallatlan gazdagság és titokzatos központ a természet rejtekében. Méghozzá külön-külön, mert minden embernek saját léte van, úgyhogy nincs két azonos létezés, hanem csak egyetlen minden létezőben, melynek „felhatalmazása” van, hogy önmagában megálljon a létben, megkapva a léttől a létezés alapjavát, amely minden személy esetében, törékenysége ellenére, „valami abszolútnak mondható”. Azért abszolút, mert egyetlen, megismételhetetlen, helyettesíthetetlen. Ahogyan Kosztolányi Dezső írta a Halotti beszédben: „Látjátok, feleim, egyszerre meghalt / és itthagyott minket magunkra. [...] / Okuljatok mindannyian e példán. / Ilyen az ember. Egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él, / s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló. / Nézzétek e főt, ez összeomló, / kedves szemet. Nézzétek, itt e kép, / mely a kimondhatatlan ködbe vész / kővé meredve, / mint egy ereklye, / s rá ékírással van kar
