Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Benyovszky Krisztián: „ ...kezded éppen olvasni ” (tanulmány Italo Calvinóról)
50 Benyovszky Krisztián a fölnek, a hallásnak és a szöveg mások általi közvetítésének. A (fel)olvasás szorosabban kötődött a hangos kimondás aktusához, a befogadás előfeltételeit a mii beszéd általi újrateremtése biztosította. Az agyagtábla, a pergamen, a papirusz vagy egyéb materiális szöveghordozók mellett hangsúlyozni kell a hivatásos előadó hangjának és testének kommunikációs - közvetítő és értelmező - szerepét. A hang és a test értelemközvetítő funkciója az írás térhódításával, az olvasás egyre intimebbé válásával, a sokszorosítás tökéletesedésével és az olvasáskultúra fokozatos demokratizálódásával egyenes arányban csőiéként; az előadó-művészet, a szerzői felolvasások vagy éppen az irodalomoktatás gyakorlatában azonban a mai napig tovább él. Az Utazó negyedik fejezete egy ilyen archaikusnak mondható olvasáseseményt örökít meg. A jelenet főszereplője a kimmer nyelv és irodalom tudora, Uzzi Tuzzi professzor, aki egy történetre éhes diákokból álló társaságnak igyekszik tolmácsolni Ukko Ahti Fölébe hajolván a meredélynek című regénytöredékét. A „tolmácsolás” itt szó szerint és átvitt értelemben is értendő: Tuzzi professzor ugyanis magában „csípőből” fordít egy senki által sem értett, holt nyelven írott szöveget, majd hangosan, magyarázó megjegyzések kíséretében továbbmondja azt a hallgatóságnak. Ami persze eleinte némileg nehézkessé és hektikussá teszi a produkciót, de aztán ez a kezdetben egyetemi előadásnak tetsző, később már az eredeti szöveget is bevonó, szertelenül hömpölygő olvasás lassan-lassan meghozza gyümölcsét: „A regény anyaga, a szöveg, fölébe kerekedett a hang bizonytalankodásának; folyékony lett, áttetsző, folyamatos; Uzzi Tuzii úgy úszkált-fickándozott benne, mint hal a vízben, dikcióját megfelelő taglejtésekkel (szétterpesztett ujjú keze akár egy uszony), ajakmozgásokkal (szájáról légbuborékként szállongtak a szavak) s tekintettel (úgy futotta át a sorokat, ahogyan a hal néz szét a mélység fölött, de az akvárium látogatójának is ilyen a szeme, amikor egy hal mozdulatait figyeli a kivilágított medencében) kísérve” (74.) A professzor az egész testével olvas, a tekintet, a mimika, a gesztikuláció mind a még viszonylag cseppfolyós szövegértelem rögzítésének, formába öntésének a szolgálatában áll. Teljességgel be- vagy kitölti őt a mű, s ez mintha kiütközne a testén, amely akaratlanul is médiummá, közvetítő közeggé lényegül át. Uzzi Tuzzi egy modernkori rapszodosz, felolvasása valódi hermeneutikai teljesítmény: kimond, magyaráz és fordít egyszerre. E három - egymáshoz egyébként szorosan kapcsolódó szellemi tevékenységforma - az elején még elég szervetlenül él egymás mellett, a köztük lévő váltás nem elég olajozott, de később, a helyes arány és ritmus megtalálásával az akadémikusnak induló felolvasás valódi művészi produkcióvá érik. Ezt érzékelteti Olvasó reakciója: „Immáron megváltozott körülötted minden, eltűnt a tanszék, el a professzor, könyvespolcok sincsenek sehol: beléptél a regénybe, látod az északi tengerpartot, s nyomon követed a finom urat” (75,).
