Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Lacza Tihamér: Minerva kalitkába zárt baglya. A magyar nyelvű ismeretterjesztés lehetőségei a kommunista Csehszlovákiában (tanulmány)
66 Lacza Tihamér ban, mint reméltem. Az egyetlen szlovákiai magyar könyvkiadó mereven elzárkózott attól, hogy ezeket a törekvéseket felkarolja, ami részben talán érthető is volt, hiszen a szerkesztők többnyire írók, költők és irodalmárok voltak, akik nem szívesen merészkedtek számukra ismeretlen terepre. Egyébként is a Csehszlovákia és Magyarország közti közös könyvkiadási egyezmény jóvoltából Budapesten megszerkesztett és kiadott ismeretterjesztő könyvek garmadája áramlott be hozzánk, ezek között nagyon sok kiváló természettudományi és műszaki témájú munka volt, de a pozsonyi magyar könyvesboltban olykor Erdélyben kiadott magyar könyvek is felbukkantak, ami azt a - számomra egyébként evidenciának számító - tényt bizonyította, hogy kisebbségi körülmények között is lehet színvonalas tudományos és ismeretterjesztő műveket alkotni. Sajnos olykor nemcsak a reáltudományok, hanem a társadalomtudományok bizonyos területei sem tudták áttömi a kiadói ellenállás falát. Előttem nem eléggé világos okokból például nem kapott zöld utat Farkas Veronika művészettörténész szlovákiai magyar képzőművészeket felvonultató, sok színes reprodukcióval és fényképfelvétellel is kiegészített kézirata, noha egy másik „lektorral” egyetértésben lelkesen ajánlottam a megjelentetését. A dolog azért is érthetetlen volt, mert szlovákiai magyar képzőművészekről olykor monográfiák is megjelentek tájainkon, de ízlésesen kivitelezett, színes katalógusok szinte minden egyéni kiállítás alkalmával. Igaz, ezek rendszerint kétnyelvű kiadványok voltak, s ezért eleve nem keltettek gyanút. A helytörténetírás volt talán az egyetlen olyan nem szépirodalmi műfaj, amely nem ütközött komolyabb akadályba, bár Zalabai Zsigmond kétkötetes ipoly- pásztói monográfiájának (Mindenekről számot adok - 1983, Hazahív a harangszó- 1984) „utózöngéi” - az odaítélt Madách-díj felsőbb utasításra történt visszavonása- mintha cáfolnák ezt. Az Irodalmi Szemle által az 1970-es évek második felében szervezett ankét a szlovákiai magyar tudományosságról, számos újságcikk a Hét, a Vasárnapi Új Szó vagy a Nő hasábjain azonban már jelezte, hogy ezt a kérdést nem lehet a szőnyeg alá söpörni, s egy olyan értelmiségi réteg jelentette be szellemi honfoglalási igényét, amely már nem érte be a szépirodalom meglehetősen szűkre méretezett kereteivel. Természetesen ki-ki a maga módján igyekezett szétfeszíteni ezeket a korlátokat. Bödők Zsigmond14 a Dunaszerdahelyi Járási Népművelési Központ egyszemélyes Csillagászati Kabinetjének égisze alatt elindította a Csallóközben mindmáig aktív amatőr csillagászati mozgalmat,15 és 1980-tól kezdődően éveken át Ógyallán, majd Csicsón nyári csillagászati észlelőtáborokat szervezett, és Trifid címmel egy kis példányszámban sokszorosított magyar nyelvű csillagászat lapot is megjelentetett. Hodossy Gyula Érsekúj váró tt megszervezte az Iródia-mozgalmat, a dél-szlovákiai városi múzeumokban dolgozó néprajzkutatók, muzeológusok, az ország különböző városaiban tevékenykedő társadalomtudósok és történészek16 pedig életre hívták a Madách Kiadóban az Új Mindenes Gyűjtemény elnevezésű könyvsorozatot, amelynek első kötete 1980-ban, az utolsó kötete pedig 1993-ban jelent meg. Az egyes kötetekben elsősorban társadalomtudományi, régészeti és néprajzi témák
