Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Kulcsár Ferenc: Látogatók (vers)
KULCSÁR FERENC Látogatók* ...nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibírnám, ha nem vagyok szabad.” József Attila A besurrant Angyalt toporzékolva kiűzöd a nyitott ablakon, süppedjen el a szikrákat köszörülő havon: viaskodjon pallosa s a jégállkapcsú tél - tiéd legyen az éj. S az áldott csöndet zörögve kulcsra zárod, csörömpölsz, mint a lét Isten tudatában. Zakatolnak az évszakok. Valahol nyár van. Kéziratokat zörgetsz, zizegő, száraz lapokat, tegnapokat, holnapokat: tél ropog, ősz susog, fáradt vagy, ó, fáradt vagy, rángatod csupasz szívedre bánatod, rángatod szívedre rongyaid! Halottaid és gondjaid sokasulnak, magasulnak, makacsul újulnak... Szemhéjad ólomsúlyai mélybe húznak, ráhajolsz íróasztalodra, mintha a tenger is aludna, sötétje sokasodna, hortyog a föld gyomra, alszik a súlyos ég, durmol ajég s a vasnehéz levegő, szobád lomhán lebegő léghajó... Aludni lenne... Aludni jó... ...És szállnak a nap-seregélyek, a denevér fialta surrogó éjek, bezúdulnak házad homlokán, mint világ végi óceán. Ezek a tegnapok? Nézed. Ez a te mézed! Ez itt az alvadt véred. Ez a kamasz kínod... Papír után kapkodsz, írod... Vésed kőbe, ég falára, rajzolod a hóba: ó, mostohám, te édes Európa, hány ezer év óta emlékezem az arcodra, bilincseidre, harcodra: glóbuszomon nagyvárosoktól vagy véres, átvilágított földgömbömön nagyvárosoktól vagy fényes. Vén cigányé, száraz boszorkáé vizekkel körülfalt tested: önkívületben egyszer kezünk elereszted: elnyel az Óceán, az Űr bélpoklos cetje - világ célja, célpontja, mohón-szeretettje! Európa, kicsi ország! Szennyezett folyókkal szétszabdalt orcád gyötörten csillog a neonfény-éjben, vén homlokod lázas verítékben,
