Irodalmi Szemle, 2011
2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - Gál Sándor: Feljegyzések elmenőben (2009) V. (napló)
Feljegyzések elmenöben V 37 Augusztus 16., vasárnap. A berlini atlétikai világbajnokság magyar riporteri világcsúcsa: „teljes szélcsend fújt.” Azt hiszem, ez a sziporka az örök érvényű riporteri butaság megdönthetetlen teljesítménye. Megelőzi még az „egytagú sorfal” abszurditását is, amit az elmúlt foci-világbajnokság közvetítésekor hallottam. Lehetséges, hogy mindkettő ugyanattól a nyelvi zsenitől származik? Lehetséges! Ezzel szemben a délutánom nagyon keserves volt, tele fájdalmakkal, olyanokkal, amelyeket hónapokkal ezelőtt kínlódtam végig. Hozzájön még a tarkó és a vállak reumás - vagy milyen? - fájdalma. Hát nem repesek a boldogságtól, mert most is érzem még - a lenyelt fájdalomcsillapítók ellenére - az egészet. Az éjszakára rá sem merek gondolni. Időnként komoly kétségeim vannak afelől, hogy tavaly szeptemberben a maradék gyomrommal együtt kioperálták a benne lévő rákot is... Persze az is lehetséges, hogy e műtét következménye valami új baj, amelynek egyelőre még nincs neve. Röviden: úgy tünde, megint vesztésre állok az élet-halál játszmában... Augusztus 17., hétfő. Nekiláttam másolni az idei naplójegyzeteket. A korábbiakkal együtt ma elértem a századik oldalig, ami már tisztes betümennyiség, annak ellenére, hogy kihagytam közel négy évet. Ha élek, s ha lesz hozzá erőm, még a jövő esztendőt hozzákörmölöm, s álékor a leépülés stációit sikerül úgy-ahogy összefoglalnom. A kötet címe pedig ez lesz: Feljegyzések elmenőben (Napló 2001-2010 ). Egyébként elég jó volt ez a hétfő. Kimeszeltem a pincét is, az új fehér szín mintha kitágította volna. Augusztus 18., kedd. Délelőtt a napló másolása. Lassan végére jutok megint egy füzetnek, nem is tudom hirtelen, hogy hányadiknak 1963 óta. De ez nem is lényeges. Az viszont lényeges, hogy ezekben a fűzetekben bármikor visszalapozha- tom-kereshetem a megélt időmet. Nagy Karcsitól kaptam levelet az USA-ból (Piscatoway). Olvasta a Forrásban és a Hitelben megjelent verseimet, illetve az emlékező prózámat, s ahogy írja, igen tetszenek neki. Itt lesznek Budapesten karácsonyig, hív, hogy látogassam meg őket. Ha lesz rá erőm, nem hagyom ki a lehetőséget. Koncsol Laci is hívott telefonon; megjött az Irodalmi Szemle, benne Tőzsér Árpi szép és tágas laudációjával Laci Tőkés-díjához. Gratuláltam Lacinak a megbecsüléshez. Megérdemelte. Lassan elfogy a nyár. Délután vihar készülődött, de a mennydörgést elnyelték a csereháti dombok. Eső egy csepp se! Pedig kellene! Augusztus 19., szerda. Mama ma lett kilencvenéves. A múlt héten küldtem neki egy üdvözlőlapot, ma pedig beszéltem vele egy keveset telefonon, de arra, hogy az üdvözletemet megkapta-e, nem emlékezett. Az ilyen emlékezetkiesés-ki- hagyás az ő korában - egy enyhe agyvérzés után - az élet hétköznapi velejárója. A legnagyobb csoda, hogy még megvan, s hogy ilyen sokáig magmaradt nekünk. Nyolc unokája és hat dédunokája viszi magával és magában örökségét, azt a szépséget, amit tőle kaptunk, amit tőle kaptak!
