Irodalmi Szemle, 2011

2011/8 - TALÁLKOZÁSOK A SZÖVEGTENGERBEN - N. Tóth Anikó: Nem véletlen találkozások a szövegtengerben (beszélgetés Péterfy Gergellyel)

Nem véletlen találkozások a szövegtengerben 33 kérdezi (és mindig azt kérdezi), hogy te ki vagy végső soron. Minden ilyen törté­nettel kapcsolatban azt látom, hogy ezek nem véletlen találkozások a szövegten­gerben, hanem azért jönnek elő ezek a figurák, mert valami iszonyú lényegeset kér­deznek tőlem, rólam. Miközben a kérdéseket meg kell válaszolni, ezeknek a törté­neteknek a titkát meg kell fejteni, azok a kérdések persze a saját megfejtésemet is jelentik. Vagy hát kutyafíilét jelentik, mert úgysem fejtem meg, ám legalábbis van egy ilyen közelítés. De a Soliman-történetröl én már annyit pofáztam, és még min­dig nem írtam meg, hogy már szégyellem magam. Úgy állok vele, mint Ottlik a Bu­dával, amit húsz éven keresztül írt, miközben folyton azt hajtogatta, nem, nem, nem írok semmit, mert most írom a Budát. Húsz évig persze senki nem látta a Budát, már mindenki kételkedett, hogy egyáltalán írja-e. Ezzel nevetségessé lehet válni. Majd ha megírtam, akkor beszélek róla. — Tehát van egy ködtérkép, s még nem látszanak az irányok.- Igen, az a Zobor-hegy még nem bújt elő a ködből... Lejegyezte: N. TÓTH ANIKÓ Nyitra, 2010. november 11. Trilobita, 2001

Next

/
Oldalképek
Tartalom