Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - IDENTITÁS, HUNGAROLÓGIA - Filep Tamás Gusztáv: Zsidó magyarok a két világháború közötti csehszlovákiai magyar közéletben (tanulmány)
Zsidó magyarok a két világháború közötti csehszlovákiai magyar közéletben 59 Az első bécsi döntést, a Magyarországra való visszatérést követően, az Imré- dy-kormány, illetve a miniszterelnök a magyar közösségből való kiválást tényként kezelte, s ez nagyjából igazolta a zsidók társadalom- és nemzetidegen voltáról szóló nézeteket. A felvidéki magyar párt Imrédyhez csatlakozó vezetője, Jaross Andor ekkor jelentette ki először egy nyilvános gyűlésen, hogy a két kezén meg tudná számlálni azokat a zsidókat, akik hűek maradtak a magyarsághoz — ami e kontextusban az ellenzéki Egyesült Magyar Pártot jelentette. A visszatért magyar zsidóság kiemelkedő alakjai, akik azelőtt a magyar közéletben, részben a pártéletben is szerepet vállaltak, ezt az állítást kétségbe vonták, elutasították és cáfolni igyekeztek. A kommunista korszakban a szlovákiai magyar ellenzéki és a magyarországi politikát hivatalosan egységesnek ítélték meg, egyik meghatározó elemének az antiszemitizmust tartották, azt pedig elképzelhetetlennek, hogy a zsidóság szerepet vállalt volna a magyar kisebbségi közéletben - leszámítva a kultúrát. Az utóbbi időkben az a nézet vált népszerűvé, hogy a demokratikus keretek között a zsidók éltek az identitásválasztás szabadságával, és ennek révén alakították ki a különböző, egymástól eltérő, illetve egymással szemben álló identitásváltozatokat. Akik korábban „asszimilálódtak” - megmaradtak magyarnak, mások részben a cionizmus híveiül szegődtek, a „nemzeti zsidóság” tagjait szaporították, és megkezdődött az államnemzethez, az úgynevezett „csehszlovákéhoz való asszimiláció folyamata is. Hipotézisem szerint a felvidéki s részben a kárpátaljai zsidók a magyar ellenzéki politikában, illetve a magyar ellenzéki pártokhoz kötődő társadalomszervezésben, a magyar közéletben is az eddig (el)ismertnél nagyobb arányban és súllyal vettek részt - ezzel persze nem vonom kétségbe, hogy Csehszlovákia létrejötte után tömegeket érintett a zsidó etnikai reneszánsz. A leválás alátámasztására szolgáló legfőbb adatokként a csehszlovák népszámlálási eredményekre szoktak hivatkozni, ezek viszont köztudottan megbízhatatlanok. Az, hogy az első csehszlovákiai népszámlálás alkalmával Szlovenszkón és Ruszinszkón 150 000-ren regisztráltattak zsidó nemzetiségűnek, s 30 000-nél is kevesebb izraelita vallotta magát magyarnak, sok esetben nem jelent bizonyos, és főleg nem jelent feltétlenül végleges leválást. (A számok időről időre — helyzetről helyzetre - változnak, van magyar vonatkozásban kedvezőbb adat is, bár inkább az első bécsi döntés után; az 1937-1938-as sajtóból viszont úgy látszik, hogy zsidók egyre látványosabban kötelezik el magukat a magyar ügy mellett.) Először is: az 1921-es csehszlovák népszámlálásnak demonstratív jellege volt, államnemzeti többséget kellett produkálnia. Az utólagos panaszbeadványokból, jegyzőkönyvekből elég egyértelműen kiderül, hogy nemcsak a fent említett közösségek sok tagjának írták be önkényesen a nemzetiségét, hanem színmagyar te
