Irodalmi Szemle, 2011

2011/7 - ARC - Benyovszky Krisztián: „ Nyalatja magát, mint a méz ” (tanulmány Lengyel Péterről)

„Nyalatja magát, mint a méz'

51

Ami most is leginkább magával ragadott: az a narráció müfajidegen időkezelése, illetve az elbeszélői hang és tekintet körmönfont játéka. Az, ahogyan a múlt- jelen-jövő rétegei vagy síkjai között lavíroz, ahogy - filmes fogalmakkal élve - „úsztat”, illetve egymásra és szorosan egymás mellé montíroz időben és/vagy térben távoli eseményeket, egyszerre keltve fel a toporgás és a nem szűnő lendület érzetét; ahogy egy mondattal előrevetít, de egyben ködösít is, beavat, majd utána zavarba hoz - nem akármilyen írói bravúr. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a krimiíró Lengyel Péter mindvégig a tűzzel játszik, hiszen ahhoz fűződik érdeke, hogy fenntartsa a feszültséget, csak módjával adagolja az információt, megőrizve ezzel a regény továbbolvasását nagyban tápláló rejtélyességet. A bűnöző és a nyomozó nézőpontját váltogató, utólagos tudást mozgósító és sejtetésekkel telitüzdelt elbeszélésmód alkalmazásával azonban csak a maga munkáját nehezíti. Mégis - a regény letehetetlen, ahogy a régi ponyvaárus mondja portékájáról: „Nyalatja magát, mint a méz.” Az elbeszélő sokat szöszmötöl, ráérősen fűzi a szálakat, távoli előzményeket és kései következményeket szembesít egymással, pontos időbeli és térbeli koordinátákat ad meg, rengeteg nevet sorol fel - egy hagyományos krimiszerző aligha engedné ezt meg magának; mindenképpen igyekezne szűkszavúbb, dinamikusabb és célratörőbb lenni. Lengyel Péter azonban a feszültségteli komótosság jegyében mesél, s ez válik a Macskakő egyik védjegyévé, s az újraolvasás(ok) élményét garantáló poétikai fogássá.

Nem véletlenül folyamodtam az előbb filmes metaforákhoz. Ha van magyar regény, amely filmvászonra kívánkozik, akkor a Macskakő bizton az; véleményem szerint benne van még egy sorozat lehetősége is (az viszont már rendezői értelmezés kérdése, hogy a krimiszálon kívül mi és hogyan építhető be a forgatókönyvbe az őstörténeti és a mai eseménysorokból). Ezért örültem meg a regényadaptáció sto- ryboard-részleteinek (Kalligram, 2009. 10. szám, 70-80.), melyek azt sugallják, hogy valami készül. A forgatókönyvíró, Gazdag Gyula egy vele készült korábbi interjúban viszont már négy évvel korábban a küszöbön álló forgatás előkészületeiről beszélt (lásd: http://lengyel.irolap.hu/hu/macskako-l

). Nem tudom, hol tartanak a kétórásra tervezett film munkálatai, vagy, hogy egyáltalán elkezdődtek-e; mindenesetre, ha valamilyen csoda folytán elkészülne, nem sokat késlekednék írni róla - jó alkalom volna ez a mü otthonos világába való ismételt visszatérésre.