Irodalmi Szemle, 2011
2011/7 - BOLYONGÁSOK - Bárczi Zsófia: Szadista halálok zoommal (Vida Gergely: Horror klasszikusokr, recenzió)
BÁRCZI ZSÓFIA Szadista halálok zoommal Vida Gergyely Horror klasszikusok című kötetéről Nomen est omen - a név kötelez, kis módositással: a cim kötelez. (Kérdés persze, hogy kit és mire.) Vida Gergely legújabb kötetének címe - Horror klasszikusok - a műfaj hangsúlyos megjelölésével mindenesetre határozottan felkelt bizonyos, a kötet verseire irányuló olvasói elvárásokat. Bár talán helyesebb lenne azt írni: kikényszerít, sőt kötelez egyfajta olvasási módra, ha figyelembe vesszük a szerzői utasításként is értelmezhető címet. Már pedig a címet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Tolakodóan ugrik elő az ízlésesen visszafogott, már-már polgárján szolid színvilágú borítóról az akár ikeás díszítőelemnek is beillő kép felül. (Vagyis csak beillene, ha történetesen nem egy, a fehér falra vémyomot szántó, görcsbe rándult kezet ábrázolna.) Tökéletes az összhatás kép és szöveg között, főleg ha a borító vizuális kompozíciójának is teret engedünk a jelentésképzésben. A látvány és a látvány összetettsége, egy, a vizualizációra (is) építő műfaj kliséi és a klisék átértelmezhetősége, kontextusfüggő volta már itt szemet szúr. A borító finom célzatossága és a kötet szövegeinek összjátéka az eldönthetetlenség jóleső érzésével ajándékozzák meg az olvasót. Végső soron nem lehet teljes bizonyossággal tudni, mi az, amit olvas: képleírás, filmadaptáció, szorongásnapló, horrorparódia vagy valami más. A kötet három részéből kettő: az első és a harmadik versei, a címnek megfelelően klasszikus - és kevésbé klasszikus - horrorfilmeket sorolnak elő. A horror klasszikusai közül Wes Creven {Sikoly-filmek; Sziklák szeme) és George Romero (A holtak földje-, Holtak hajnala; A holtak napja; Élőhalottak éjszakája stb.) filmjei, a kevésbé klasszikusak közül a japán horror képi világa, technikai megoldásai és kliséi szervezik a versszövegeket. A különböző médiumok nyelvének egymásba való átfordításában mindig benne van a játék kihívása, Vida Gergely pedig nemcsak ötletes, de elegáns játékos is. A látvány verbalizációjában a horrormüfajok - főleg a zombifilm, slasher, inváziós horror - kliséinek leírása (pl. Sikoly 2.; Holtak hajnala) és bizonyos horrorszüzsék redukált elbeszélése mellett (Doom; Penge; A lény) a rettegést kiváltó látvány hangulatának nyelvi leképezésében érdekeltek a kötet versei. A látvány megléte szükségszerűen feltételez egy szemlélőt, s felveti a perspektíva kérdését is. A versekben megszólaló szubjektumot elsőre könnyű azonosítani egy, a filmet néző és a látványt kommentáló figurával (A holtak földje 2.\ VHS). Előrehaladva a kötetben azonban megsokasodik az indentitást elbizonytalanító, a néző perspektíváját a nézettével felcserélő (A testrablók támadása-, A lény) vagy összemosó (Sziklák szeme 2.) versek száma. S ez felveti a dialogikus(nak tetsző) versbeszéd megszólítottjának kilétét is. A „Te” hol a filmet néző társaként van jelen
