Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - SZEMLE - Fónod Zoltán: Aki a mesékben él (Faltisz Alexandra tárlatáról)
90 SZEMLE állításait megismerhették Budapesten, Pécsett, Bolognában, Nishinomiyában (Japán), Frankfurtban, Zágrábban, Pozsonyban és másutt; könyvillusztrációival, grafikáival stb. rangos díjakat nyert. Lázár Ervin a „humorérzékét és az iróniáját” dicsérte, Tarbay Ede úgy vélekedett, hogy „Faltisz Alexandra teremtményei is elsősorban az ujjaiba sűrűsödött sugárzásból születtek”. Ennek a „sugárzásnak” köszönhette Lázár Ervin A nagyapa meg a csillagok című kötetének az illusztrálását, ahol a nagyapa beszélget a „mosolygós almafáival”, mert az „almafák majdnem mindig mosolygósak”, akárcsak Lázár Ervin csillagai, melyeket az író „örökre odaszögezett nekünk az égre”. Dr. Udvardy Ildikó szerint „Faltisz Alexandra elsősorban meseillusztrátor. S mint szakmájának valódi mestere, joggal büszke erre”. 1994- ben elnyerte a Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács IBBY-díját, 2006-ban, Szegeden, ifjúsági kategóriában Fesztiváldíjat nyert. Főként mesekönyvek illusztrálásával foglalkozik, de készített animációs filmeket, báb- és díszletterveket is. Könyvsikert jelentett számára a közelmúltban D. Tóth Kriszta Lola-mesék- jének három kötete is. A Lola-világ ugyanis rajzfilmen és internetes honlapon is létezik. A tévéből ismert bemondónő „eleve ragaszkodott ahhoz, hogy Faltisz Alexandra grafikusművész illusztrálja” a könyveit („akivel - ahogy mondta - mára igazi alkotópárossá értünk, s egy olyan világot álmodtunk meg, amely hűen ábrázolja az óvodáskorú gyerekek látásmódját, imádnivaló- an naiv, humoros gondolkodását”). A Lola-mesék „feldolgozása” D. Tóth Kriszta ötletete volt, ám a megvalósítás „csapatmunka, melyben Faltisz Alexandra grafikusművész és Molnár Tamás tipográfus vállalt oroszlánrészt”. Ilyen egyszerű a művészet: tehetség kell hozzá meg jószándék, hogy „elviseljék” egymást azok, akik a „siker” kovácsai lehetnek... Az „édes élmények” tárházát — Faltisz Alexandra számára — valóban gyermekkora jelentette. A nagyszülők kertjében (Villányban) egy életre megszerette a természetet, növényeket, állatokat, színeket, később, Pécsett, „lakótelepi lakásukban fotós édesanyja és kirakatrendező édesapja könyvtárának világa ragadta magával”. Faltisz Alexandra csodálatos illusztrációit Nemes Nagy Ágnes, Kiss Anna, Tarbay Ede, József Attila és Áprily Lajos versei egészítették ki azon a kiállításon, amelyen bemutatták eddigi gyer- mekkönyv-illusztrációit, illetve a - többek között a Nők Lapjában megjelent - grafikáit, és a „macskakövekre, kavicsokra festett” alkotásait is. Nem vitás, érdekes, izgalmas kihívást jelenthetett számára saját „írásművét illusztrálni”. Gyulai Líviusz szerint „Magas szintű mesterségbeli tudás, empátia, humor, derű, a leírt szöveghez a legteljesebb mértékben való alkotói hűség” jellemzi a munkáját. S kiderült, nemcsak a rajzhoz használja kitűnően a tollát, hanem „tehetségesen forgatja” írás közben is. Kitűnő stílusérzékét, humorát bármelyik általa illusztrált kötet igazolhatja. „Főként mesekönyv-illusztrációval foglalkozom, de készítettem animációs filmeket, báb- és díszletterveket is” - írta