Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - SZEMLE - Bárczi Zsófia: Halotti beszéd (Barak László: A halálnepper)
SZEMLE 77 nélkül bukik alá a legerkölcstelenebb - és egyben legízesebb - örömökbe. A vers ablakán kihajolva olvasója szédítő utazásra invitáltatik: indulunk Mittel úr ügy efogy ott, tébláboló tántorgásából, s érkezünk Palamédész csodás-keserű mítoszához: „homokóra alsó s felső része / a felsőből az alsóba reménytelenség pereg” ( Panem et circenses, 221.). A vers ablakán kihajolva impozáns válogatás s nem mellesleg tetszetős kiállítású kötet; az egyetlen hiányosságként talán azt lehetne megemlíteni, hogy a versek zavartalan élvezetét olykor bosszantó elütések akadályozzák („én leiem" - 211., „a ágy-sírokban” - 216., „67-e kórterem" - 234. stb.). Ez azonban semmit nem változtat azon, hogy a hetvenöt éves Tőzsér Árpád eddigi életművének izgalmas áttekintéséről van szó. A versekhez Reményi József Tamás írt utószót, Kijár címmel. Talán az Eu- phorbosz monológja című versre is utalva, melyben a nagy átváltozó gúnyosan idézi az életével játszó Augustus császárt: „a kegyelem / Euphorbosznak is kijár” (143.). {Palatínus, Budapest, 2011) SZALAY ZOLTÁN Halotti beszéd Barak László A halálnepper című kötetéről Barak László új könyve, a Kalligram Könyvkiadó gondozásában tavaly megjelent A halálnepper című kötet versei szorosan illeszkednek ahhoz a hagyományhoz, amit a szerző a Retúr a pokolba és az És ha mégis ringyó? kötetek verseiben teremtett meg. A feszes, narratív kompozíciónak köszönhetően a kötet versei egy összefüggő történet részeiként is olvashatók. A szöveg visszatérő pontja a halál, a halálról való és a halálon túli beszéd. Halál és élet, halál és erotika banális összefüggéseiből azonban megválaszolhatatlan egzisztenciális, helyenként ontológiai találós kérdéseket formál a vers (monrojál!; hiszen akár ellist is olvashat). A válasz lehetetlensége a tapasztalati világ időviszonyainak felbomlásából fakad. Az én megszólalásának pozíciója a minden transzcendenciától megfosztott halálon túli létezés lesz, amelyben az idő és a tér megingathatatlannak vélt bizonyosságai elvesztik érvényességüket, megszűnik „ami kézzel fogható” {ajánlás). A felfüggesztett létezés időnkívülisége tematizálódik is {...magyarázata). Az én megkettőződik, saját hiányát beszéli el, a léthez köthető tapasztalati világ úgy jelenítődik meg - részben a visszaemlékezésen keresztül -, hogy a megszólalást eleve ellehetetleníti a megszólalás pozíciója, a halálon való túllevés. „Nem tudok pihenni, mert bennem laknak az élők. Akiknek kijár az igazság, a rettenet, vagyis a szépség. De ugyanúgy nem tehetek értük semmit, mint önmagamért odaát. Miért is gyötörne, hol lehetek otthon?” (.. .mit kezdene a szépséggel)
