Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - N. Tóth Anikó: Minden kijárat bejárat valahova II. (beszélgetés Hunčík Péterrel)
70 N. Tóth Anikó- A családodat.- Igen, de kell-e ennél fontosabb? Ha ők elfogadnak, és van két-három jó barátom, köztük az öcsém, Pali is, akkor mihez képest vagyok magányos?- Gondoltad-e, hogy a Határeset ilyen sikeres lesz. hogy díjakat kapsz érte,hogy közönségtalálkozókra, könyvbemutatókra hívnak? Hogyan könyveled el magadban a könyvedet? Sikerült-e vele elérned azt a célt, melyet kitűztél?- Ezt én nem tudom megítélni, ezt te jobban tudnád. Ha írtam valamit és azon nyomban végigolvastam, boldog voltam, és azt mondtam: zseniális. Másnap reggel viszont már őrjöngtem, hogy ezt nem lehet, ez egészen egzaltált! Az a négy-öt évem, amikor a regényt írtam, ilyen szempontból tényleg egzaltált volt, egyszer egészen Nobel-díjas magasságokban szárnyaltam, aztán jöttek a mélyrepülések és a szorongások, hogy: ezt nem lehet végigolvasni, s hogy hasonlíthatnám magam mondjuk az irodalmi példaképeimhez, hiszen ebben nincs egyetlen értékes mondat sem!- Megint itt vagyunk az örök kételkedésednél, hogy vajon jól csinálod-e?-Nekem gyerekkoromban nagyon fontos volt, hogy szeressenek. A családomban elég sok sikeres ember volt, jó alakú, kitűnő sportolók. Én meg egy kis kövér, csúnya, vastag szemüveges fiú voltam, aki állandóan összekuszálta a lábait, hasra vágódott, nem tudott kettőnél többet dekázni a labdával, fejelésnél levette a szemüvegét, és vaksin bámult. Később azon kezdtem el dolgozni, hogy valahogy elrugaszkodjak attól, amit apám és anyám is a legfontosabbnak tartott: a racionalitástól. A kőkemény racionalitás mellé ugyanis mindig oda kell tenni az érzelmet, és kimondani, hogy a dolog csak így érvényes.- Mindenbe ezzel a szenvedélyes érdekeltséggel mész bele?- Egzaltált vagyok, na!- Forró fejjel, hatalmas szívvel, és aztán jönnek a hidegzuhanyok?- De jönnek nagyon szép dolgok is. Mondjuk ez a könyv. Jól tudtam, hogy ezt a könyvet meg kell írnom, de konkrétan nem úgy terveztem, hogy most kimegyek Kanadába, és nekiülök. Éveken át hordoztam magamban a kis történeteket, sokszor meséltem is azokról az emberekről, akiket megírtam. Tulajdonképpen fejben már mindent előre ösz- szeraktam. Nem, nem így pontos. Mindent pontosan láttam, melyik esemény jön ide, mi megy oda, melyik szereplő jelenik meg itt, és hol fog találkozni másokkal. És amikor Ottawában leültem késő éjszaka az ablak elé, egyszerre csak elkezdett peregni a film, mint egykor a sági moziban. És ezután már hiába jönnek a hidegzuhanyok, számomra ez az életnek nevezett történet a végén mégiscsak szépen ki kerekedett.- Az olvasóid szeretnek?-Nagyon szeretek könyvbemutatókra járni. Mindig nagyon jó hangulatuk van.
