Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - N. Tóth Anikó: Minden kijárat bejárat valahova II. (beszélgetés Hunčík Péterrel)
68 N. Tóth Anikó CNN egyik főkommentátorát. Majd világtalálkozókra hívtak előadni, nyitó beszélgetésekre kértek fel. Mellesleg, utazásainknak az is részét képezte, hogy ilyenkor mindig bemutattak egy Havel-darabot, hogy kedveskedjenek neki. Nekem pedig végig kellett néznem minden diákelőadást vagy félprofi előadást, és utána természetesen beszámolnom róluk az elnök úrnak. Tehát beszélgettünk mi mindenről. Ami meglepő volt, és ez is egy kicsit érzékeny téma, hogy amikor Havelt kérdeztem a magyar irodalomról, a magyar közéletről, szinte teljesen tájékozatlan volt. Illetve elmesélte, hogy az 1920-as években az édesapja Csehszlovákia nagykövete volt Magyarországon, ahonnan eléggé kiábrándultán tért haza, mondván, hogy a magyarokkal alapvető dolgokban nem lehetett megegyezni. A szlávok ugyanis, akiknek nem volt sohase saját közös államuk, a testvériség és a barátság szellemében szerettek volna egymással kommunikálni, és egy olyan elképzelésük is volt, hogy a Csehszlovákiában, illetve a Balkánon élő szlávok kapcsolatát megkönnyítendő, Magyarország biztosítson a számukra ebből a célból egy meghatározott területet, amire persze Magyarország nem volt hajlandó. Mire én elmagyaráztam Havelnek, hogy micsoda abszurdum ez a korridor-ügy, amin viszont ő csodálkozott el, mert annyira nem ismerte a részleteket... Szóval, amikor lelkesen mesélni kezdtem Adyról, József Attiláról, nem reagált. Igaz, Örkény beugrott neki, ugye, a Kočicí hra.' О volt az egyetlen magyar író, akit ismert. Próbáltam mutatni neki Karinthyt is, az Utazás a koponyám körüh cseh fordításban, de ugyanúgy reagált, mint Hrabal az 1980-as években, akihez sokat jártunk Szigeti Lacival, elég jó viszony alakult ki köztünk, s vittünk neki verseket, Nagy Lászlót, másokat, de csak nézte ezeket, és nem mozdítottak meg benne semmit. Talán egyedül Pilinszky. Ugyanez történt Havel esetében is: csak Pilinszky és Örkény érintette meg őt.- A rokon szemléletmódnak, a groteszknek meg a rendkívül szikár nyelvnek köszönhetően?-Nem arról van itt szó, hogy a magyar irodalom rosszabb lenne, mint a cseh, de itt is le lehetett mérni, mivel lehet megszólítani másokat, és mivel nem. És megint jön a micsoda düh és mekkora alázat kell, hogy megmaradj, mikor már semmid sincsen. Az a kérdés, hogy itt óhajtok-e maradni, ebben a közegben, vagy nekem is lesz egy mások számára érthető témám és egy ehhez megfelelő kommunikációs sémám. Havellel például nagyon szépen el tudtunk beszélgetni a német, az amerikai és az angolszász irodalomról...- Maradjunk még egy kicsit az irodalomnál. Nemrég a Határeset kapcsán azt nyilatkoztod (némi iróniával), hogy negyven év semmittevés után úgy érezted, végre le kell tenned valamit az asztalra. És ez lett a regény, amire világéletedben készültél.- Ezt a semmittevés-dolgot azóta egy kicsit átértékeltem magamban. Megpróbáltam ugyanis spontán módon menet közben is különböző receptorokat, járatokat nyitni. Itt is leteszel valamit, s ott is, ezzel nem veszthetsz. Dolgoztam a Harvard egyetem professzorával, Roger Fisherrel. Ez a munka is nagy kitüntetés volt a számomra. FelfiA Macskajáték. - A szerk.
