Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - Fűzi László: Elet, mű, utóélet (tanulmány Németh Lászlóról)
48 Fűzi László tengernyi pénzt, milliókat kapok és nyomban az emberiségre áldozom...”; valamivel később ugyancsak az emberiség kifejezéssel találkozunk: „...ábrándjaim olyan boldogságig hevültek, hogy okvetlenül, azonnal össze kellett ölelkeznem az emberekkel, az egész emberiséggel”; ismét csak valamivel később: „...hazafelé menet egy időre félretettem azt a vágyamat, hogy összeölelkezzek az egész emberiséggel.” Ezek között a keretek között történt meg Németh László életműve, az időtől nem függetlenül, hanem azt magába építve, sokszor kiszolgáltatva annak, sokszor megváltozva-átalakulva általa, de értelmezve és jelezve is annak változásait. Azt, hogy Németh életútjának és életművének ez az interpretálása nem üres teória, jelezheti, hogy legutóbb Kabdebó Lóránt épített fel hasonló értelmezést. Kabdebó éppen az Emberi színjáték című Németh-regényből indul ki, s Boda Zoltántól idézi: „Én pedig azt hiszem, hogy az igazi sors nem követel áldozatokat. Nem is állít válaszút elé. Annyira bekerít, hogy csak egy út marad, az, amelyen járni kell. [...] Az ember lesz, ami lesz. Nagyon sok apróság summázódik abban, hogy mi lesz.” Kabdebó Lóránt utal a sorsuk csapdájába keveredő Németh-hősök sorára, ennek idézése helyett én Németh életútjának belső kohéziójára utalok. Az út pedig az időben történik meg. Az idő Kabdebó Lóránt értelmezésében is a 20. század. Gondolkodástörténeti összefoglalásként is idézhető az, amit ennek kapcsán ír: „Az a harmónia-bomlás, melyre a 19. század második felétől a művészetek minden ágában felfigyeltek az alkotók, megszüntette a teljes ember lehetőségét, és óriások helyett maradtak - óriásira kinagyított, de egyoldalúan bemutatott tulajdonságok (Oblomov, Bovaryné, valamint Dosztojevszkij alakjai). Az egész megragadásának módja tehát egy hős bemutatásán keresztül lehetetlenné vált, legfeljebb több alakba kivetítés módszerével. Ennek eredménye az, hogy csak több alak tesz ki egy arányos embert. Ezzel a megoldással Tolsztojnál találkozunk, majd az induló Thomas Mann híres Wälsungvér testvérek című novellájában, vagy nálunk Kosztolányi Néró- regényében. Mindez azt bizonyítja, hogy anakronisztikus követelménnyé vált az »egész ember« ideálja. Még olyan formában is, ahogy azt Szabó Dezső meghirdette. Az ő hőse inkább a Jókai-hősökkel tart rokonságot, a módosult körülményekhez alkalmazva.” Kabdebó Lóránt mindezt az Emberi színjáték „alakosztódása” kapcsán mondja, de megállapítását érvényesnek tekinthetjük Németh egész életművére. Ismétlem, arra, ahogyan az idő ebben az életműben megmutatkozott. S az idő mutatkozott meg Németh László utóéletében is. Használhatnám a hatás- történet kifejezést, de valójában nem erről szeretnék beszélni, hanem valóban az utóéletről, hiszen Németh munkásságának hatástörténetét Monostori Imre jól reprezentálja. Igaz, az utóélet maga is a recepció része, azonban mégiscsak más, mint a kortársak által végrehajtott elemzési kísérletek, hiszen az utóélet kapcsán más, korábban nem ismert anyagok és összefüggések is megmutatkoznak, nem beszélve a befogadás jellegének és idejének különbözőségéről. Ennek megfelelően
