Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ... - Száz Pál: Szertartásszínház (tanulmány)
78 Száz Pál színész ennek a képességnek teljesen a birtokába jut, beavatottá válik - ahogy Somogyi mondja: „A színésznek egy beavatottnak kell lenni.”25 A révülés az előadásban is többször megjelenő elem. Legszembetűnőbben a bájolásokkor jelentkezik, de valójában a szerelmesek bolyongása az erdőben is révületközeli állapotba torkollik. Az előadásban mégsem sikerül következetesen végigvinni a színészek sámáni tudatállapotát, a színészi jelenlét nem mindig éri el a rendkívül erős koncentrációt, elmélyülést, szuggesztivitást, ami például egy nó színészt az egész előadás alatt jellemez. Érdemes megemlíteni, hogy az Arvisura mellett egy idő után színészképzés is folyt, ahol a napi tréningeken, nyári vidéki elvonulásokon túl a legjobb szakemberek tanítottak (Montágh Imre, Uray Péter, Pap Gábor, Duró Győző stb.). Somogyi tulajdonképpen iskolát teremtett, ám sajnos, ez a vállalkozása nem jutott túl a kezdeti stádiumon, nem teljesedhetett ki. BEFEJEZÉS Ha elvonatkoztatunk az Arvisura, illetve Somogyi István módszereitől, poétikájától, vagy az erről szóló elemzésektől, és csak az előadást vesszük figyelembe, nem a szertartásszínház az első, ami eszünkbe jut. Egy rendkívül szép, esztétikus előadást látunk, amelyben a rituális elemeknek nem kell szükségszerűen mögöttes, belső lelki tartalommal telítődniük, hiszen olyan hatásosak, formailag kidolgozottak, hogy a puszta dekorativitás funkciójában is megállják a helyüket. A fent említett nevek rendszeresen előkerülnek az Arvisura és Somogyi kapcsán. Az előadás esztétikája egy olyan rendező-elméletíró poétikájával kerülhet kapcsolatba, akit eddig még soha nem említettek az Arvisurával kapcsolatban. Alekszandr Tairov színháza és az Arvisura Szentivánéji álom-előadása között sokkal több a párhuzam, mint hinnénk. A színház teatralizálása, a gesztus felértékelődése a szóval szemben, a tér és idő ritmikai szerveződése, a színész külső technikájában szem előtt tartott testi plaszticitás, atlétikusság, a „szintetikus színész”, a „belső látás kifejlesztése”,26 a groteszk bohóctréfától a misztériumig ívelő előadás, a színpadi tér teljes kihasználása olyan közös elemek, amelyek Tairov munkásságában, illetve elméleti írásában és az Arvisura előadásában, Somogyi nyilatkozataiban is megtalálhatók. Ennek részletes taglalása azonban már egy külön tanulmányt igényelne. JEGYZETEK 1 Az előadást és a tévéfelvételt összehasonlító rövid elemzést lásd: Zappe László: Szentivánéji álom -színház a képernyőn. Filmkultúra, 1995. szeptember. 2 Somogyi Eszter: Világ-kép-szinház. Az Arvisura Színházi Társaság története. Szakdolgozat, 2000.
