Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ... - Száz Pál: Szertartásszínház (tanulmány)
Szertartásszinház 75 nem, s ez a leglényegesebb - a manók állandó jelenlétükkel átértelmezik az egyes jeleneteket.”13 A szerelmesek és a mesteremberek jelenetei ezáltal mintegy idézőjelbe tevődnek. A szerelmesek külső és belső konfliktusai a megfigyeltség, illetve a manipuláció kontrasztjában távol maradnak, nemegyszer nevetségessé válnak. Peter Brook volt az első, aki az Oberon-Théseus, Titánia-Hippolyta, Philos- trat- Puck párhuzamokat hangsúlyozva három színészt alkalmazott kettős szerep- osztásban. Somogyi ezt megtartja, s nemcsak jelmez, hanem maszk segítségével is elkülöníti őket. Ez egyrészt a figurák titokzatosságát növeli, másrészt - mint a 20. század színháztörténete során oly sokszor - a gesztusok plasztikusabbá válása, illetve felértékelődése, a testtudat növelése miatt volt szükséges. Somogyi a szerepösszevonásokban azonban még tovább megy. Egy-egy színésszel játszatja Zuboly- Egeus, Lysander-Ösztövér, Demetrius-Orrondi szerepét is. A dráma alapján a mesteremberek és a szerelmesek - egyetlenegyszer - a darab folyamán egyszerre vannak jelen közös térben, a „színház a színházban” jelenetében, ez esetünkben persze eleve kivitelezhetetlen. „Az előadás figuráit villámgyors átöltözésekkel csupán néhány színész játssza, ez általában nem okoz sem dramaturgiai, sem technikai problémát, ám az ötödik felvonás mégis egy kicsit suta, mivel, a szerepcserék miatt a párhuzamosan futó jelenetek egymást követővé válnak.”14 A szerelmesek híján a mesteremberek csak Hippolytának és Théseusnak játszanak. Piramus és Tisbe történetét kétszer játsszák el. Először a hosszadalmas prológust élvezhetővé téve bábokkal, majd a szokásos karikaturisztikus módon. A darab alighanem legemlékezetesebb eleme az áttetsző, lenge tüllfüggö- nyökkel teleaggatott színpadi tér, mely funkcionálisan és esztétikailag is az előadás egyik legjobb találmánya. A nyolc-tíz tüllfüggöny térelválasztó és kijelölő szerepben a gyors és jelzésszerű színváltozásokat teszi lehetővé. Színészek és nem díszletmunkások mozgatják őket, a tér átrendezése legtöbbször a színészek játékába olvad - ez biztosítja a folyamatosságot, s megakadályozza, hogy jelenetek/szek- venciák füzére legyen az előadás. A hosszú függönyök rendkívül esztétikusán hatnak, gyakran formákba, szimmetrikus vonalakba rendeződnek, kék és piros fénynyel vannak megvilágítva. A vörös Oberon megjelenését kíséri, a kék pedig Titániáét (kosztümjeik is azonos színűek), s a darab során nem is különül el tőlük ez a színszimbolika. Legkézenfekvőbb értelmezése szerint jelenthet két ellentétes őserőt - hiszen a két szín is ellentétes a színskálán —: a tűz és a víz szembenállását. A kék és piros színek csoportja a reneszánsz festészet alaptónusai voltak,15 értelmezhetők a test (a vér színe) és a szellem kettősségeként. A dinamikusságuk is ellentétes: mig a piros progresszív, impulzív, a kék nyugodt és statikus. A színpadképekben tehát e világítás segitségével az egymást kiegészítő ellentétek harmóniája teremtődik meg. Mégis az a legfigyelemreméltóbb, mikor a két fény színe összemosódik, és a függönyökön a lila árnyalatai jelennek meg. Ha a színszimbolikai értelmezéssel továbbmegyünk, ez a feloldott ellentétekből megszülető spirituális harmóniát jelentheti.16 Ezt jelképezi az előadás végén a színpad két oldalán szim
