Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ... - Száz Pál: Szertartásszínház (tanulmány)
Szertartásszínház 71 érintik meg öt, nem azt tematizálják, ami őt érdekli. „Én már jó pár éve nagyon erősen azt feszegetem, az foglalkoztat a legjobban - még a korábbinál is jobban hogy mi van az emberi élet előtt, az emberi élet után és az emberi élet mögött. Tehát hogy milyen erők vannak, honnan jövünk, hová lépünk át amikor meghalunk és milyen erőkkel vagyunk kapcsolatban az életünk során. Az európai szellemiség - főleg, ha a drámákat nézem - egyszerűen nem foglalkozik ezzel a kérdéskörrel. Ami pedig őket érdekli, az engem egyáltalán nem érdekel. Az életnek ez a felszíni jelensége, amit a polgári dráma meg a történelmi dráma képvisel, tehát ami pár száz év óta az európai drámaírást foglalkoztatja, az engem hidegen hagy”2 - nyilatkozta egy helyütt Somogyi. Az Arvisura előadásai közt Shakespeare kivételével valóban nem találunk egyetlen klasszikust sem. Két Shakespeare-darabjuk (Hamlet; Szentivánéji álom) mellett, melyekben Somogyi a szellemi, spirituális elemre koncentrált (a Hamletban a szellem, a Szentivánéji álomban a tündérvilág), témáikat egyrészt a magyar múltból (Bálványosvár; Csodaszarvas népe, Magyar Electra, Holdbéli csónakos), másrészt a keleti mitológia forrásaiból merítették (Japán halászok, Szávitrr, Suryakan- ta király története). Előadásaikban gyakran nem drámák szinreviteléről, inkább különböző témák, történetek feldolgozásáról van szó.3 Somogyit a Szentivánéji álomban a párhuzamos szintek működtetése érdekelte, ahogy maga is mondja: „...olyan darab, ami nem csupán a hétköznapi emberek rétegét jeleníti meg; Shakespeare itt felvállalja és együttmüködteti ezeket a különböző szinteket.” A Szentivánéji álom szerkezetében és világnézetében kitünően megfelel Somogyi színházi programjának, hiszen a darab pogány rituális ünnepre épül. A darab magva szakrális időben és térben zajlik. A szövegben nemcsak a Szent Iván-éjről (Midsummer), hanem a májusünnepről is szó esik (Beltane, Walpurgis), ráadásul mindkét ünnep elemei fellelhetők benne, így lehetetlen eldönteni, pontosan melyik ünnepről ír Shakespeare. A természet ritmusát követő európai pogány évkör nyolc ünnepe közül e kettő a legjelentősebbek közé tartozott. A nap, fény, termékenység, szerelem és szexualitás ünnepeinek számítottak, az ezeket megcélzó varázslatok ilyenkor bírtak a legnagyobb erővel, ez az idő volt a legalkalmasabb a gyógyfüvek szedésére. Úgy hitték, ilyenkor megnyílnak a kapuk a világok között, a tündérek és a manók az emberek közé vegyülhetnek. Szent Iván éjjelén a nép az erdőkbe vonult, tüzeket gyújtott - a rituális tüzugrásnak tisztító funkciója volt. Mindemellett a legfontosabbnak a pár- választás - például a páros tüzugrás - és a szerelemvarázslás számított. Shakespeare darabja - hasonlóan pogány rituális gyökereihez - a négy szerelmes fiatal számára tulajdonképpen beavatási rituálé. Ezt hangsúlyozza elemzésében Erika Ficher-Lichte is,4 kiemelve, hogy a szerelmesek, miután megjárták a vágyak és ösztönök „erdejét”, új identitással, egy következő életfázisba - ezt jelképezi az esküvő a darab végén - átlépve térnek vissza a társadalmat képviselő Athénbe. Ficher-Lichte az átlépés rítusával5 azonosítja ezt a folyamatot.
