Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - ARC - N. Tóth Anikó: Minden kijárat bejárat valahova I. (beszélgetés Hunčík Péterrel)
Minden kijárat bejárat valahova I. 65- Mit értett egyébként ezen?- Egzaltált az, aki elszáll, aki szélsőséges, aki nem pragmatikus. Volt néhány kulcsszava, illetve megsemmisítő jelzője. Ha valakiről beszéltem neki, rögtön azt kérdezte: nem magyarfaló? És nem egzaltált? Ha a válasz nem volt, akkor folytathattam a mondókámat. Ezt egyébként a kilencvenes években is megkérdezte, amikor Havelnál dolgoztam. Hazalátogatásaim során meséltem, ki mindenkivel találkoztam; lehetett az illető akár az argentin köztársasági elnök is, apám első kérdése az volt: nem magyarfaló? Szóval a Somost azért is választottam tudatosan, mert úgy gondoltam, ettől magyarabb hely Szlovákiában nincs. Ma már persze kicsit gyerekesnek, mulatságosnak tartom a névválasztás ezen motivációját.- A Somos egyébként szimmetrikus szó. Milyen szerepet játszik a szimmetria az életedben?- Ezt én is fölfedeztem annak idején, nem véletlenül tetszett meg a név. Talán nem is annyira a szimmetria, hanem a játékosság volt fontos. Irodalmi tájékozódásom sarkalatos pontja Karinthy volt. Imádtam, ahogyan játszott a magyar nyelvvel. De van még egy dolog, amit el szeretnék mondani: borzasztóan szégyelltem magam, amikor a kilencvenes évek elején egyszer hazajöttem, és mondtam anyámnak, hogy éppen bejegyeztettük a Márai Sándor Alapítványt. Anyám erre annyit mondott, hogy emlékszel, édes fiam, hányszor ajánlottam, hiszen a hatvanas években is ott volt a polcon nyolc vagy tíz Márai-könyv? Akkoriban erre én úgy reagáltam, hogy mit jöttök ti nekem ezekkel az írókkal, akiket Karinthy olyan frivol módon kezel az így írtok í/-ben!- Karinthy Móráiról nem is írt.- Igen, ezen én is gondolkoztam. Nem tudott vagy talán nem mert róla írni? A szimmetria számomra a játszadozás lehetséges formája. Ugyanilyen fontos volt a szám- misztika, és minden, ami játékos és ami Karinthy-szerű, ironikus-parodisztikus dolog. Ezzel a világszemlélettel tizennyolc-tizenkilenc éves koromban kicsit egyedül éreztem magam a kortársaim között. Ott volt Varga Imre, Tóth Laci, Kulcsár Feri, Keszeli Feri a maga világlátásával, életérzésével, a népi kultúra értékeivel, és én nem értettem egy csomó kifejezést. Akkoriban Duba Gyulától kezdve a szlovákiai magyar kisebbségi prózaíróknál csak erről volt szó. Ne feledjük: Petrőczi Bálint vagy Monoszlóy eltűnt 1968 után.- A szocializmus a polgári kultúrát alapvetően nem támogatta.- Igen, az én szójátékos, ironikus szövegeimmel nemigen tudtak mit kezdeni. Ahányszor olvastam magamról valamit, mindig boldog voltam, ha legalább a dramatikus feszültség nyomait fedezték fel a verseimben.
