Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - ARC - Wlachovský, Karol: Palócország és a palócok Mikszáth képzeletében és a valóságban (tanulmány) (Szőke Edit fordítása)
56 Karol Wiachovský hogy Mikszáth szövegeiben a képzelet és a valóság alkotó kettőssége szerint dolgozik a nevekkel, teret nyitva egyfajta szórakoztató és tanulságos irodalmi bújócskának, ami aztán Mikszáth prózájának egyik mítoszképző szövegalkotó elemévé válik. Mikszáth Kálmán a maga „palóc” szövegeivel s főleg személyes hozzáállásával határozott és jelentős mértékű impulzust adott a palócok kulturális hagyományainak és szokásainak megőrzéséhez, kiterjesztéséhez és intézményes kutatásához is. Közvetetten ezt igazolja a palócokkal szomszédos magyar etnikai csoport, a barkók sorsa is, akik egykor ugyancsak a palócok törzséhez tartoztak, minthogy ők is Magyarország északi területein, a szlovák-magyar nyelvhatáron letelepedett magyar (kun) határőr népesség leszármazottai. Csakhogy a barkók mára már kiestek a szélesebb kulturális köztudatból, és csupán az elsősorban magyar szakirodalom és néprajztudomány foglalkozik velük.7 A barkók eredetileg Gömör megye déli részén, Borsod, Nógrád és Heves megye északi határvidékén telepedtek le a Sajó középső folyásánál, a Zagyva forrásvidékén, a Rima és a Hangony folyása mentén, valamint a Hodos völgyében. Gazdaságaikat kiirtott erdők tisztásain alapították, és a kevéssé termékeny föld megműveléséből, valamint állattartásból éltek. A néprajzi szakirodalom először 1833-ban említi őket. Nevük etimológiai magyarázata, melyből a gúnyos felhang is kiérződik, nem egyértelmű, s leggyakrabban az olasz huszárparancsnok, V. Barca nevéből eredeztetik, aki katonákat verbuvált a barkók lakta területeken, amit azonban aligha tarthatunk hiteles és kimerítő etimológiai magyarázatnak. A barkók palócokkal azonos gondolkodásmódja és szokásai a néprajztudományt arra a nézetre juttatta, hogy tulajdonképpen a palócok egyik etnikai oldalágának tekinthetők. E nézet képviselői egyfelől a feltételezett közös gyökerekre és feladatokra, valamint közvetlen szomszédságukra, továbbá a barkók számbeli kisebbségére alapozza érveit. S habár a néprajzkutatás visszamenőleg ezt a magyar méphagyományt is fiktívnek véli, mint az összes többit, amelyek fejlődése lezárult, ennek az értelmezésnek mégsincs olyan széles háttérré, mint a palócok esetében. A palócokkal kapcsolatosan vitathatatlan, hogy mint regionális etnikai jelenség eleven kulturális hagyományt testesítenek meg. Ehhez pedig éppen Mikszáth Kálmán irodalmi munkássága járult hozzá alapvető mértékben, tartalmazva azon mítoszképző elemeket és mozzanatokat, amelyeket az észérvekre alapozott tudományos néprajzi érvelés máig nem tud — igaz, nem is kell tudnia - megmagyarázni. A palócság mikszáthi jellemzése ugyanis nem a hagyományos realisztikus leíráson alapszik, „az erotika, a szexualitás, a szerelmi aktus [...] nem a szüzsé szintjén realizálódik, hanem a ciklus szövegébe épülő folklórszimbólumokban”.11 A társadalom életében nem ajánlatos túlbecsülni az irodalom (a fikció) feladatát és szerepét, de magyar nyelvi közegben — Mikszáth Kálmánnak köszönhetően - manapság vitathatatlan, hogy „...nem esik Palócia a világ végére”, és hogy „A palócok kevély, hetyke nép”.9 A palócoknak - e mai szemmel nézve szinte már mesés, mitikus vidékükön - jelleg
