Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - GYERMEK, IRODALOM - Kovács Lajos: „Volt egyszer... volt egyszer... Tán már nem is igaz” (Tóth Elemér: A bátor nyúl; Dénes György: Verses állatkert; Gyüre Lajos: Gesztenye Guszti különös kalandjai)
50 Kovács Lajos sutt folytassuk, de vissza is térhessünk hozzá, ha újra szeretnéd élni, amit álmodhoz kaptál tőlünk! Kiktől is? A költőtől, a meseírótól, a meseíró nagyapjától, valakitől otthon az ágy szélén, ráérő tíz percében. A költő kínálja a játékosságait, versei - hónapsoroló, rímfeleselő, beszélő- név-szócsavarintás, csattanós életkép formájában - nemcsak tanulásra, hanem köny- nyed költői játékra is ösztönöznek. Teremt régi-új hagyományt is, amikor állatme- severset {Béka Béla lakodalma), balladát {Tiszavirág), fordított világot {Fókaapák egymás közt) foglal tömör, sűrű képi világába. Ünnepi versei {Karácsony, Aranyeső-, Anyák napjára) a legjobb értelemben - antológiákba is kívánkozó - alkalmi költemények. Hangulatai pedig (A dió — őszi öregségünk lecsupaszított variációja; Esteledik- a teremtés áhítatos imája) a költő legszebb lírai remeklései közé emelkednek. Epikusként is ennek a líraiságnak hódol, legyen az versben lüktető történet {Búbos Blanka lakodalma; Pösze Cini reggelije stb.), vagy gyűjtéseinek közös nyelvbeszédre fordítása. Mert ezen a - csaknem archaikus - nyelven szólal meg a régmúlt országos vándorhőse {Borsszem Jankó), és az Ung vidéki újabb szegényekről kelt írások {Őszi vihar, Pórul járt sárkány stb.) iskolás gyerek meg tanító hőseinek szeretetteljes világa. Világos, tiszta ez a nyelvezet, képköltése, ritmusai tovább lüktetnek bennünk, variációs gazdagsága, megszerkesztett rendje világosságot teremt mesélő és olvasó-hallgató között. Néha csak egy elszólás árulja el, hogy éppen születőben botlottunk egy új-klasszikus mesébe, ahol a falánk kis egérnek „Olyan pocakja lett, hogy az iskolában az igazgató bácsinak se volt különb”. És az újabb hasonlat szerint „Mi járatban vagy errefelé, ahol még a traktorok is párosával járnak, hogy bele ne ragadjanak a sárba?” {Cingár Cini meghízott). Ez a két könyv: egykönyv. A Merre tovább? kérdésére felelő harmadik mesefolyam talán idegen is ettől a szemlélettől. De megérezzük benne a maiság felé fordulás minden kínját és gyötrelmét is. Mert a Gesztenye Guszti különös kalandjai mai mese, a kulcsos gyerekek szikár nyelvű költészete. Odafordulás mindenhez, ami aktuálisan vagány (itt az almát furkáló kukacok éppen olyanok, „mint a pesti négyes metró vonal építői”), a gesztenyéből faragott ló hasonlít a pardubicei kétéves kategóriában versengő ménre. De már napi szinten kesereghetünk a gesztenyeló okán a tankönyvek mai állapotáról, pedagógiai kritikaként odavetve: „Ilyen könyvet én ki sem adnék.” Gyüre Lajos meséje persze - minden kiábrándultsága ellenére — elsősorban azért bátor újítás, mert szakít mindennel, ami „konzervatív”. Témái közé beemeli az első cigi emlékét, vagy a fogamzásgátlótabletta-trükköt ugyanúgy, ahogy nyelvhasználatába a zrít, az idegenlégiósokéi, sőt az aktuálpolitika május elsejei zenekar-értékelő toposzát. A tragikusnak induló mesezáró tanulság ugyan optimista fordulatot vesz, ám a hajdani győztes hősökre már egyáltalán nem hasonlít a mi fordulatos mesénk el