Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Duba Gyula: A Fórum (kora) ideje, avagy Egykor a Hétben - I. (esszé)
58 Duba Gyula ideológiát, hanem olyan benső önerőt és akaratot, amely autonóm magatartásra késztette a szellem emberét. Nem személyes értelemben, tehát az önzést szolgálva, hanem bizonyos humánus küldetéstudat és egyetemes célok érdekében, amelyek origója a szlovákiai magyar kisebbség léthelyzete volt. A Fórum szerkesztői - és részben szerzői - körében ez a könnyednek tűnő, ám buzgón hűséges életforma pozsonyi öreg magyar pincérek - Ambrus bácsi, Giziké néni, Szabó úr a Grandból - istápolása mellett folyt; a redakcióbán és a kávéházakban éltük és komolykodtuk személyes íróéletünket. Bábinak, Ozsvaldnak és jómagámnak jobbára a Grandban kezdődött a napja, majd a szerkesztői munka után ugyanott fejeződött be. Legendává nőttek Bábi tányérról lelógó, hatalmas bécsi szeletei, melyekkel sosem volt elégedett. Ilyen közélete volt irodalmunknak, valamiféle bohémségbe oltott szerkesztői lét és írói becsvágy keretein belüli „nyüzsgés”, bár szellemileg még szegényes létforma, ám annál természetesebb és ösztönösségben őszintébb. Ügybuzgóságára jellemző, hogy gyakran beszéltünk arról: valahol találkozunk, összejövünk például a Grandban vagy a Luxorban és fontos dolgokat beszélünk meg, tisztázzuk a problémákat és jelentős célokat is kitűzünk, megoldjuk a kisebbségi irodalom létfontosságú ügyeit, de ez sosem sikerült. De amikor véletlenül összeverődtünk és borozni vagy vodkázni kezdtünk, szórakozásnak indulva parázs viták alakultak ki köztünk, okos gondolatok vetődtek fel és hiteles igazságok születtek. Magunkra hagyatott ösztönemberek voltunk, szívósan kerestük igazságainkat és önmagunkat. A szerkesztőségi otthon összefonódott az albérlő-léttel és egyre öntörvényűbb irodalmat szült, írót nevelt. Külön fejezet illetné meg az albérleteket, a kor létformája volt ez mind a főbérlő, mind az albérlő számára, valamiféle köztes lét. Fiatal író számára akár szociológiai és lélektani életiskolának is nevezhetném, a magány tanfolyamának és a létfenntartás egyetemének, amely sajátos emberismeretre, benső fegyelemre és értékrendre nevelt. {Befejezés a következő számban) Üvöltés
