Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - IRODALMI SZEMLE - Petőcz András: Másnap (regényrészlet)
Másnap 17 Néha éppen csak megállók. Tőle tiz méterre. Hátamat az egyik ház falának támasztom, és nézem. Nézem az öregembert, ahogy koldul. És aztán adok neki én is. Újból és újból adok. Pedig, ahogy már azt mondtam is, nekem sincsen. Én is éppen olyan szegény vagyok, mint ő. Nem vagyok nála semmivel sem gazdagabb. Mégis adok neki. Az egyik száműzött ad a másik száműzöttnek. Az öregember szinte teljesen mozgásképtelen. Béna a lába. így aztán, ami pénzt összekoldul, abból rögtön megbízásokat is ad. Ez azt is jelenti, hogy a pénzt, amit adok neki, rögtön visszaadja. És aztán arra kér, hogy vegyek neki cigarettát, gyufát, bort vagy kenyeret, éppen amire szüksége van. Senki nem csodálkozik azon, ahogy ott fekszik az utcán az az öregember. Pontosabb, persze, ha úgy mondom, hogy nem az utcán, az úttesten, hanem a járdán fekszik, hiszen bent lakik az egykori buszmegállóban. Nem csodálkoznak azok, akik arra mennek: most, a háború idején, sokan, sokféle módon keresnek menedéket az utcán. Gersom, az öregember - a piszkosan vöröses hajával - hozzátartozik a városképhez. Loboncos, ritkás, hosszú vörös haja a szemébe lóg, ahogy üldögél a rongyai között. Szinte világít az a haj. Már messziről jelzi a világító vörös haja az őt ismerőknek a jelenlétét. Hogy otthon van éppen. Bár ő szinte mindig otthon van. Rongyaiba burkoltan, otthon, az egykori buszmegállóban. A járdán. Csak nagy ritkán vonszolja el magát, a béna lábaival, egy rongyszőnyegen ülve. Csak néha-néha vonszolja odébb magát. Olyankor, amikor menni akar valahova, csúsztatja a rongyszőnyeget. Ül a szőnyegén, a béna lábaival, és löki előre magát. így közlekedik. Az alatt a néhány nap alatt, amikor többször is találkoztunk, talán egyszer volt olyan, hogy nem találtam otthon. Nem tudom, hogy mi intéznivalója lehetett a béna, hajléktalan öregembernek. Hogy miért ment el otthonról, a buszmegállóból... És aztán el is felejtettem tőle mindezt megkérdezni. Amikor másodszor találkoztunk, megfogta az arcom. Az valahogy nagyon furcsa volt. Ahogy akkor hosszan a szemembe nézett. Odamentem hozzá, és másodszor is pénzt adtam neki. És lehajoltam, hogy a sapkájába dobjam a pénzem. És akkor intett.
