Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - SZOMSZÉDSÁG - Alabán Ferenc: A hungarológia irányai (tanulmány)
62 Alabán Ferenc A jövőt illetően további változást jelent a kisebbségi nemzeti identitás átértelmezett megfogalmazása, mely védelmet jelenthet a kisebbségi kiszolgáltatottság minden formája ellen. Ebben a vonatkozásban alapvető tényezőként tartható számon a kisebbségi magyarság külön történelme (kisebbségellenes intézkedések, kényszerítő rendelkezések és lépések a magyar nemzeti identitás feladására...). A magyar nemzeti identitás egyik leghivatottabb feltárója bizonyítottan az irodalom, mivel a külön élet és sors sajátos színeket adott a kultúra és művészet területén. Hasonlóképpen van ez a kisebbségi magyarság identitását illetően is, melynek közegében az önazonosság relatív változása tényként kezelendő, a megtartó értékek megőrzése és kibontakoztatása pedig fontos feladatnak számít. Az Európai Unióba belépő magyarság jelenében és jövőjében valójában külön hangsúlyt kap a kisebbségi történelem és az ebből adódó helyzet, mely külön színeket ad/adott a kultúra és a tudomány minden területén. „Az egyes kisebbségi magyar irodalmak történetét újra és újra megírják - állapítja meg Görömbei András. - Elfogadott tehát a kisebbségi magyar nemzeti identitás léte és sajátossága... A nemzeti kisebbségek irodalmának a külön számbavétele sohasem a magyar irodalomtól való elszakításra ösztönöz, hanem a magyar irodalom egészében mutatja meg az egyes részek külön színét és értékét. Különleges figyelmet kapnak így a magyar nemzeti kisebbségek irodalmai, hiszen ha mindig csak a magyar irodalom egészét szemlélnénk, a kisebbségi magyar irodalmak értékeinek jó része említést sem kapna.”8 Ha csupán a most érintett kérdésekre gondolunk, észrevehetjük, hogy az Európai Unióban mennyiben megváltozik a közép-európai nemzetek és a nemzeti kisebbségek helyzetéről kialakított kép. Ezzel kapcsolatban - kiegészítésként — az identitás két további kiválasztott, jellegzetes, egyben forrásértékű motívumát érintjük röviden, annál az oknál fogva, hogy befolyásoló hatásuk határozottan érezhető a hungarológia tartalmi kiteljesedésének kontextusában. Nem fér hozzá kétség, hogy a táj élmény a magyar irodalom és művészet egyik legrégibb és leginkább meghatározó, az identitást jelző hagyományai közé tartozik, melyre számtalan példát lehet hozni Petőfi Sándor költeményeitől Tamási Áronig. A táj különleges szerepe nemcsak a lírában, hanem a prózában, a festészetben, a zenében és a további művészeti ágakban megfigyelhető, úgy is, mint életszemlélet, gondolat és stílus művészi megjelenítése, vagy éppen úgy, mint az identitás keresésének szemléletes példája. A „forrás” fontosságának egyértelműsége szinte evidencia: a folklór (népköltészet) sokrétű és gazdag világából származó elemek különösen a gyűjtés és a feltárás után - a 19. század közepétől - a nemzeti identitás kifejezésének váltak fontos motívumaivá vagy éppen művészi-poétikai alkotórészeivé. A nemzetiségi (kisebbségi) identitástípus - hasonlóan az anyaországiéhoz - a (határon túli) magyarság irodalmában bontakozott ki fokozatosan, egyfajta rejtjeles nyelvet is képezve - a többségi nemzetétől eltérő önazonosság hordozásának egyik determináns forrásaként. A saját kultúrába való zárkózás attitűdje mellett persze az is megfigyelhető, hogy a kisebbségi alkotók - miként a két világháború között, úgy ma
