Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Tőzsér Árpád: Életfák; Csontvár, Odi et amo MMX (versek)
Irodalmi szemle TŐZSÉR ÁRPÁD Életfák A méhek kicsobognak a gallyak csövéből, tócsákként nyalják a tönkök lábát, az irtványoldalról óriás málnabokrok, napsütésbálák görögnek elénk. A hőség, mint a hársméz, fehér és sűrű, nem tudni, hol végződik benne az elme, s hol kezdődik a nyírtönk plasztronja: mészfalban lenyakazott idegen hallgat. Mi változott a gyermekkor óta? A gyermek fölnőtt, s már nem az ujjain számolgatja az életfa tizenegy ágát, tudja: a titok nem számítható ki soha. S tudja, a mai erdők más rendűek, azokban nincs fa, csak darázs-albérlet, s a vadméh a sonkolyból réved vissza az archeo-sejtre, az életfák méz-odujára. Csontvár Mit akartál hát? Valid be, hogy semmit, tán csak felnőni látszataidhoz, s most, hogy a képzet mennyeket nem nyit, és számos kórság, láz, érlob kínoz, levonul rólad, mint ár, a látszat, s nyílnak a test aknái sötéten, s elképzeled ott, lent is a lázat, jelentését az alvilág-mélyben: várpincékben jársz (miket a fent fed), e vágatok nem ismernek napfényt,
