Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - SZEMLE - Száz Pál: Elvesző és megkerülő hősök elveszett és megkerített történetei (Kárpáti Péter A pitbull cselekedetei)
SZEMLE 71 előzményei például a Világvevő és az Országalma) és a (meta)fíkcióval való játékot (Nick Carter, Első éjszaka, avagy utolsó). Ez utóbbit viszi tovább a kötet első két darabja (Az öldöklő tejcsarnok; Búvárszínház - az előző Rejtő szövegeit, az utóbbi Nagy Endre életét és kabaréjeleneteit használja fel), ám a drámai helyzetek és viszonyok variációira és kombinációira épülő dramaturgia eltűnik, és sokkal erősebben érvényesül a fikcióval való játék, a metaszínházi eszközök használata. A másik két darabnak (Szörprájzparti; A pitbull cselekedetei) első ránézésre nincs előzménye a Kárpáti-oeuvre-ben, mintha a szerző felhagyna a mesék dramatizálásával. Ez azonban elhamarkodott kijelentés volna - ugyanis mindkét darab egy-egy őstörténetre épül, ha nem is olyan transzparensen, mint az eddigiek. A Szörprájzparti Don Juan történetét, míg A pitbull cselekedetei az Isten angyalának (sors-, illetve) őstörténetét dolgozza fel. Előtérbe kerülnek tehát azok az archetipikus történetek, melyek vándormotívumként időről időre felbukkannak akár az írott, akár az orális kultúrában (az Isten angyalának történetét például nyomon követhetjük Voltaire Zadig- ján, továbbá a Gesta romanorum A remete és az angyal történetén keresztül a Korán 18. szúráján és a Biblián át az ősi zsidó legendáriumig). A tradícióhoz való viszonyban azonban a költői (sic!) invenció dominál, s nemcsak azért mert a történet kortárs közegbe helyeződik, hanem azért is, mert olyan dramaturgiai fortélyokat alkalmaz, melyek során megbontja nemcsak a történet, hanem a téridő linearitását is (a Szörp- rájzpartiban terek, A pitbull cselekedeteiben idősíkok kopírozódnak egymásra), s így olyan labirintusszerkezetet hoz létre, mely egyaránt jellemzi a szöveg (belső utalások hálózata), a hősök életútja (visz- szatérés, ismétlődés), sőt még a város fik- cionalizált terét is. A néző/olvasó igy folyamatos bizonytalanságban lebeg, téve- lyeg, s egyedül Kárpáti Ariadné-mézes- madzagjában bízhat. S nemcsak a néző/olvasó téved el a hősök történetében, hanem ők is a saját magukéban. Ezek már nem utazó hősök, nem elsősorban a Vándor típusára vezethetők vissza, mint Tótferi vagy Pájinkás János. Ezek már tévelygő és elvesző hősök, akik elveszítik a fonalat, és képtelenek tájékozódni az életben. Ezt a típust képviseli a legmarkánsabban Nagy Endre figurája (Búvárszínház) és a Szörprájzparti főszereplője - aki, hasonlóan A pitbull cselekedeteihez, nevét veszítve mindössze egy jelre korlátozódik (?). Az utóbbi két darab színházi élete is más, mint az azt megelőzőké. Kárpáti túllépve az általában kőszínházi dramaturgdrámaíró szerepből vezetett kísérletezőn, általánosabb, merészebb kísérletezésbe fog: színészvezetőként és rendezőként a társulattal együtt dolgozik a szövegen. Az improvizációkból létrejövő szöveg így az előadással együtt születik, s nem csak módosul a próbafolyamat során, mint az előre megírt textus. Ezek az előadások inti- mebb, alternatívabb terekben játszódnak (lakásszínház, Fogasház). A pitbull cselekedeteinek színházi előzménye a tavalyi Vándoristenek című, a szerző által vezetett improvizatív előadás volt. Az előadás (színház) tehát megelőzi a szöveget. (A pitbull cselekedeteit október 24-én mutatták be a Trafó és a FÜGE közös produkciójaként.) A pitbull cselekedetei Kárpáti legegyszerűbben megírt, mégis legbonyolultabb és legkomplexebb darabja, melyben a
