Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - IRODALOM, TÖRTÉNET - Soltész Márton: Irodalomtörténet mint egyetemi segédkönyv? (tanulmány)
Irodalom, történet f SOLTÉSZ MÁRTON Irodalomtörténet mint egyetemi segédkönyv? Egy módszertani paradoxon nyomában „Az igazi örökkévalóság nem a vagy-vagy mögött, hanem előtte van. " (S0ren Kierkegaard: Vagy-vagy) Valóban - amint azt a kötet fülszövege Írja - régi hiányt elégít ki az Akadémiai kézikönyvek sorozatában megjelent Magyar irodalom című kötet, melynek főszerkesztője, Gintli Tibor nem kevesebbre vállalkozott szerzőtársaival, mint hogy a sok szempontból elavult és hiányos „Spenót” és „Sóska” tizenkét kötete helyett (mellett) egy összefüggő, korszerű, ugyanakkor közérthető irodalomtörténeti szintézist nyújtson át a diákságnak, a „művelt polgárságnak” és a tudományos közösségnek. Nagy kérdés, hogy mindezt megvalósítani egyáltalán lehetséges-e? Függetlenül az alábbiakban megfogalmazott - a kötet koncepcióját alapjaiban meg nem kérdőjelező - megjegyzéseimtől, e kétségtelenül heroikus vállalkozást, Németh Zoltánnal szoros egyetértésben, magam is „az utóbbi évek irodalomtörténeteinek egyik legsikerültebb darabjaként” értékelem.1 Noha - illetékességi okokból - az alábbiakban csupán a 20. századi és kortárs magyar irodalmat tárgyaló fejezetekről kívánok szólni, nem tekinthetek el egy - a klasszikus irodalmi részre vonatkozó - megjegyzéstől. Arany János monográfusának, Nyilasy Balázsnak a neve ugyanis, aki a költőről három könyvet irt (Arany János, 1998; A konzervatív-modern költő, 2001; Arany János balladái, 2011) s még egy negyedik tanulmánykötetében is külön blokkot szánt lírájának („A szó társadalmi lelke’’, 1996), valamint aki Jókai Mórról ugyancsak önálló elemzésfiizért publikált (A románc és Jókai Mór, 2005), nemhogy a főszövegben, de még az irodalomjegyzékben sem szerepel.2 Ezenkívül - ha általánosságban tekintek a kötetre - szembetűnő a könnyen használható tárgymutató hiánya is, amely az - ugyancsak az Akadémiai sorozatában megjelent - Filozófia (2007) című kiadványban oly jó szolgálatot tett. A 20. század első fele Gintli Tibor érdekfeszítő, a kortárs szakirodalom aktuális problémafölvetését reprezentáló bevezetőjével indul a 20. század irodalomtörténete. A Krúdy-fejezet egy félrevezető megjegyzése — „már az egykorú kritika is Mikszáth, illetve Jókai modorának továbbélését konstatálta müveiben” (646.) - ezt az aktualitás-tudatot cáfolva az egy
