Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - IRODALMI SZEMLE - Koncsol László: Vársz rám; Tárgyak; Vége; Az első levél (versek)
4 Míg élek, őrzöm hantolatlan sírod, e tárgyakat és zsúfolt kis szobád, ahol fogható életed elizzott. Koncsol László versei Vége Halottak napja. Ég a gyertya, ég kihűlt ágyadnál, asztalodon, itt-ott, ahol fogható életed elizzott. Lestem, vigyáztam: el ne aludjék! Lesem, vigyázom: el ne aludjék e négy-öt láng, e négy-öt lengő kis folt. Piros tokjukból szórják rám a bíbort meg a sárgát, élet s halál színét. Éjfél lett. Vége. Sorra elfújom az összes apró lángot. Karcsú füstjük mint fölszállt lelked, hitvesem, húgom, vonaglik, elleng. Elnyeli a mélység, csak illatuk és emlékük marad s a feneketlen, parttalan, sötét ég. Az első levél Míg éltél, nem írtam hozzád verset, talán csak egyszer, úgy harminc éve, arcaidról, kedvesem. Talán protestáns szemérmem gátolt, hogy szétkiabáljam, amit újra meg újra füledbe, arcodba, szádba, forró öledbe súgtam, hogy milyen mélyen, őrülten szeretlek. Most, hogy elhagytál, hogy átlebbentél Jézusodhoz-Jézusunkhoz, lám, dől belőlem az emlék, a vallomás, a fájdalom meg az öröm, hogy voltál, hogy tárgyaidban, ruháid illatában,
