Irodalmi Szemle, 2011

2011/11 - OLVASÓ 3 - N. Tóth Anikó: ,, ...értik e hexametert is? ” (tanulmány Radnóti Miklósról)

íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert

nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár.

A költemény felütésében egy felhívó jellegű kérdés olvasható, amely megszólításként értelmezve eligazít a műfajt illetően is: a Hetedik ecloga levél, költői levél, episztola, melynek címzettje a távolra szakadt hitves. A látod-e kifejezés és annak az első versszakon belüli gyors, a megszólított személy jelzői megnevezésével kiegészített ismétlése nyomatékkai utal arra, hogy a szöveg elsősorban látvánnyá kívánja tenni a szituációt, amiről a levélíró tudósít. A kapcsolattartást kérdések és felszólítások retorikai alakzata biztosítja: ilyen a második versszakban a mondd, az ötödik versszakban a lásd, az utolsó strófában pedig a látod-e, drága; ezek a nem egészen szabályos ismétlődések sajátos ritmust adnak a szövegnek.

S hogy mi a látvány? A láger meghatározó képei: a szögesdróttal beszegett tölgykerítés és a barakkok. A levélíró azonban nem csupán a külső látvány megér- zékítésében érdekelt, hanem a látottakhoz kapcsolódó reflexióinak rögzítésében is, ezért hívja segítségül az estét (a napszakok Radnóti lírájában nagy jelentőséggel bírnak), mely elfedi a világot, elmosódottá - akár semmissé - teszi a határozott formákat (vagyis a határokat), így lehetővé válik a meditáció.

Az első strófa egy közösség tapasztalatairól számol be a többes szám első személyü megnyilatkozásban. A közösen megélt sors a lágerlét. A „rabságunk keretét elereszti a lassú tekintet” sor arról tanúskodik, hogy az álomba merülő ember ideiglenesen nem vesz tudomást a külvilágról, a fogolylétről. A ’keret’ kifejezés kettős utalás: egyrészt tárgyi értelemben jelenti a bekerítettséget, bezártságot, másrészt emberi vonatkozása is van, hiszen a láger-argóban keretnek nevezték a fegyveres őröket, a munkaszolgálatosok kísérőit. Ez a versszak a rabság-szabadság ellentétpárra épül: a foglyok tisztában vannak rablétük megváltoztathatatlanságával: „.. .csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.” Az ész szó ismétlése ennek a felismerésnek a nyomatékosítása. A képzelet és az álom azonban felszabadító hatást tehet. A verssorok hangzása is ezt a kettősséget támasztja alá: a lebegő, elereszti, szabadul, oldja fel dallamos /-jei a gördülékenység, mozgalmasság képzetét keltik, míg a harmadik sorban a sziszegő sz-ok. feszítik, a hatodik sorban a megtöretett testünket t-i pattogóvá, vagyis kellemetlen hangzásúvá teszik az egyébként is negatív jelentést. Az archaikus megtörtetett test kifejezés a jézusi szenvedéstörténet felé mutat. Az íz-ek a hatodik sorban is alliterálnak (szép szabadító), itt szó eleji helyzetben állnak, hatásuk pedig korántsem olyan kellemetlen, mint ahogy a fenti sorokról megállapítottuk.

A második szakaszt az alvó rabok szánalmas állapotának leírásával indítja, majd ismét az ellentét gondolatalakzatával él a szemlélő: a rabság-szabadság ezúttal földrajzi utalásként van jelen: a közeli itt meglehetősen konkrét jelölése (Szerbia vak teteje: hegyvidék, ahonnan mégsincs kilátás) feszültségbe kerül a távoli ott vágyott helyével {búvá otthoni táj: a régies csengésű búvó az üldözők előli

90 N. Tóth Anikó